Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Az ország élvonalában

Az elmúlt hétvégén Medgyes adott otthont az ifjúsági III-as korosztályú asztaliteniszezők Top 12-es ranglistaversenyének, amelyen az ország 12 legjobb fiú, illetve lány játékosa vehetett részt. A legjobbak közé tartozik két sepsiszentgyörgyi reménység is, a kolozsvári Politehnicát erősítő Márton Ádám, illetve az Újszentes színeit képviselő Farkas Yvett. A rangos viadalon Yvett négy megnyert és hét vesztes mérkőzés után az előkelő nyolcadik helyen végzett, míg Ádám három nyertes és nyolc elveszített párbaj után a kilencedik pozícióban zárt. A fiúknál Bujor Dragoş (Steaua), a lányoknál pedig Mei-Roşu Bianca (Konstanca) lett a bajnok.

 

Elkeseredett harc a kiesés ellen

Vereséggel kezdte a Sepsi Futsal a teremlabdarúgó élvonal alsóházi rájátszásának utolsó szakaszát, a Farkas Attila irányította alakulat hétfőn a Marosvásárhelyi City’us vendégeként maradt alul 6–3 arányban az egyik fél két győzelméig tartó párharcban. A zöld-fehérek pénteken 18.30-tól hazai pályán javíthatnak, de amennyiben nem sikerül megfordítaniuk az eredményt, a következő szezont a másodosztályban kezdhetik el. Amennyiben szükség lesz egy harmadik találkozóra is, azt vasárnap 18 órára ütemezik be. A kettejük közöti győztes sem szabadul meg végleg a gondoktól, mivel oda-vissza alapon osztályozós párharcot kell vívjon a II. liga ezüstérmesével.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, alsóházi rájátszás, utolsó párharc: Marosvásárhelyi City’us–Sepsi Futsal 6–3 (3–2), gólszerzők: Pop (3., 13., 22.), Togan (10.), Boroș (33., 37.), illetve Jankó (9.), Boér (14.), Bende (34.). City’us: Răzvan Coman – Orbán András, Andrei Boroş, Alexandru Pop, Szabó Zsolt, Răzvan Togan, Küsmödi Tamás, Csíki Csaba, Nagy Norbert, Kiss Szilárd, Paul Luduşan, Dobai András. Edző: Kacsó Endre. Sepsi Futsal: Papp László – Kisgyörgy Zsolt, Bende Lajos, Bocz József, Boér Hunor, Jankó Botond, Nagy Roland. Edző: Farkas Attila.

 

Hetedik helyen a KSE

A KSE Futsal egygólos vereséget szenvedett a Brassói Colţea vendégeként a II. liga 21. fordulójában. Végeredmény: 3–2 (2–1), gólszerzők: Nicodim 2, Călugăreanu, illetve Vlădulescu, Albu.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük