Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

RÖVIDEN Sport

Márton Ádám harmadik lett

Az elmúlt hétvégén, Újvidéken megtartott asztalitenisz Butterfly Újévi-kupa közel 500 fős mezőnyében a sepsiszentgyörgyi Márton Ádám az U10-es korosztályban a harmadik helyen végzett, miután az elődöntőben a vele egykorú bosnyák bajnoktól kapott ki. Ádám eggyel nagyobb korcsoportban, azaz U12-ben is próbára tette magát, a 96 versenyző között bravúros harciassággal beverekedte magát a legjobb tizenhat közé. Köszönet illeti a székelyudvarhelyi FSK vezetőedzőjét, György Istvánt, aki hozzájárult ahhoz, hogy Ádámék kedvezményes körülmények között vegyenek részt a viadalon.

Évadzáró Mozgó Délután

A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodája december 27-én, szerdán 16 órától évadzáró Mozgó Délutánt szervez a céhes városi sportcsarnokban. A rendezvény célja felhívni a figyelmet a mozgásra és az egészséges életmódra. Az érdeklődőknek lehetőségük lesz asztaliteniszezni, kosárlabdázni, gombfocizni, zumbázni és benevezhetnek a staféta versenybe is. A Zöld Nap Egyesületnek köszönhetően gyerekfoglalkozás lesz és megismerhetnek a jelenlévők különböző fajátékokat is. Az esemény zárásaként 18 órától Tankó Sándor edző Tae Bo-bemutatót tart. A belépés díjtalan.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük