Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pontosztozkodás a rangadón

Pontosztozkodás a rangadón Sport

Nem tudta átmenteni őszi formáját és lelkesedését a tavaszi idényre a KSE labdarúgócsapata, amely a tavalyi odavágón 4-1-re iskolázta le a Székelyudvarhelyi FC-t, a keddi visszavágón azonban be kellett érnie a döntetlennel. A második félidőben javuló játékot mutató céhes városiak sokáig szaladtak az eredmény után, Tankó fejesével mentettek pontot a hargitai kiszálláson.

A vendég kézdivásárhelyiek félénken kezdték a találkozót, a hazaiak uralták a középpályát, labdabirtoklás és helyzetek terén is jobban álltak, Bunduc kapusnak többször is játékba kellett avatkoznia. A 17. percben a büntetőterületen belül Vízi Tamás ellen szabálytalankodott Bukur Róbert, a megítélt büntetőt Auraș értékesítette.
A kék-fehérek az első félidő derekán kettőt is cseréltek támadójátékuk feljavítása érdekében, de komolyabb lehetőséget nem tudtak kialakítani, veszélytelen, előreívelt labdákkal próbálkoztak. A szünet jótékonyan hatott a céhes városiakra, a második játékrészben más arcukat mutatták, átköltöztek az udvarhelyiek térfelére, átvették a játék irányítását, és többször is ziccerbe kerültek. Helyzeteik a 71. percben értek góllá, amikor Păun beadását Tankó Zsolt fejelte be a csereként beállt Ricardo kapujába. Az egyenlítést követően mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, de újabb találat nem született, maradt az 1-1. Mindkét együttes megtartotta helyét a táblázaton, a KSE 27 ponttal a tizedik, az SZFC 26-tal a tizenegyedik. Ez volt a kézdiek harmadik döntetlenje a tavaszi idényben, emellett öt vereséget szenvedtek. Szombaton 17 órától Foksány csapatát fogadják a Sinkovits Stadionban.
– Ismét nagyon gyenge első félidőt produkáltunk, egyes játékosok hozzáállásával is baj van, ezért idejekorán cserélni kényszerültünk. Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, mert újra 1-0-ról kellett felálljunk, és ez csak részben sikerült. A második félidőben már mi irányítottunk, kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek, több helyzetet kialakítottunk, amelyeket, ha értékesítünk, simán nyerhettünk volna. De ha összességben nézzük, igazságos döntetlen született. Készülünk a következő meccsre, nagyon szeretnénk nyerni, a lényeg, hogy a kiesés nem fenyeget minket, de jó lenne előlépni a rangsorban. Ami viszont biztos, hogy átszervezzük a csapatot, mert ez így nem mehet tovább – nyilatkozta Gazda József edzőjátékos.
Labdarúgó III. liga, 24. forduló: Székelyudvarhelyi FC – Kézdivásárhelyi SE 1-1 (1-0), gólszerzők: Ion Marian Auraș (17. – büntetőből), illetve Tankó Zsolt (71.).
SZFC: Pop (Filip Ricardo, 65.) – Szabó, Székely, Mintaș, Vízi, Péter (Chifu, 63.), Tankó, Modra, Csíki, Auraș, Csifó (Györgydeák, 74.). KSE: Bunduc – Păun, Gajdó T. (Vlădulescu, 53.), Stanciu, Tankó, Bukur (Gajdó G., 30.), Ștefănescu, Gazda, Rancz, Babei (Boricean, 34.), Kurtuly.
További keddi eredmények: Radóci Bucovina–Pașcani 3-1, Galaci Suporter Club Oțelul–Románvásári VSK 5–1, Galaci Metalosport–Sănătatea Darabani 0-3 (játék nélkül), CSM Foksány–Avântul Valea Mărului 3-0 (játék nélkül). <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük