Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem kegyelmeztek a KSE-nek

Nem kegyelmeztek a KSE-nek Sport

A kézdivásárhelyiek nem számítottak sétagaloppra a csíkszeredai kiszállásukon, ám a végeredmény talán a legrosszabb rémálmukat is felülmúlta. A feljutást megcélzó csíkiak esélyt sem adtak az újonc KSE-nek a harmadosztályos pontvadászat 2. fordulójának székely rangadóján, és öt góllal a tarsolyukban küldték haza a kék-fehéreket, akik jelenleg a rangsor 10. helyét foglalják el.

 

A KSE számára csak helyzeteket, gólt viszont nem hozott a Csíkszereda elleni székely rangadó. A mérkőzésen a tapasztaltabb házigazdák akarata érvényesült, akik már a 8. percben előnyhöz jutottak, majd alig tíz perc múlva már kettővel vezettek. A kézdiek kontrákból próbálták meglepni az ellenfelet, sikertelenül, míg a csíkiak szünetig újból mattolták Bunduc kapust (3–0).

A második játékrészben is csak az FK-nak termett babér, még kétszer betaláltak, míg a kézdiek hiába próbálkoztak, nem tudtak szépíteni. A 85. percben erre lett volna lehetőségük, ám Babei büntetőt hibázott. Megérdemelten győzött Csíkszereda, a KSE szombaton hazai pályán kárpótolhatja magát, amikor Barcarozsnyót látja vendégül a Sinkovits Stadionban.

Labdarúgás, III. liga, 1. csoport: FK Csíkszereda – Kézdivásárhelyi SE 5–0 (3–0). Gólszerzők: Pál Kristóf (8., 80.), Soufiane Jebari (18.), Benkő-Bíró Norbert (41.), Bajkó Barna (61. – tizenegyesből).

FK Csíkszereda: Nagy Barna – Csíki Norbert, Lőrincz József, Cătălin Savin (Csürös Attila, 55.), Csiszer Balázs, Benkő-Bíró Norbert, Hodgyai László (Bajkó Barna, 46.), Soufiane Jebari (Bálint Rajmond, 67.), Eder Gonzales, Györgyi Arthúr (Majzik Adrián, 67.), Pál Kristóf. Vezetőedző: Vágó Attila. Kézdivásárhelyi SE: Gabriel Bunduc – Gazda József, Szabó Sándor (Albu Norbert, 62.), Oláh Barna (Gajdó Tamás, 56.), Marius Ştefănescu, Vlad Boricean, Nicolae Păun, Kurtuly Róbert (Rancz Attila, 76.), Gajdó Gothárd, Gáll Attila (Alin Babei, 33.), Tankó Zsolt.

A 2. forduló többi eredményei: Bákói Aerostar – Radóci Bucovina 4-1, Galaci Metalosport – Románvásár 0-8, Barcarozsnyói Olimpic Cetate – Avântul Valea Mărului 1-2, Sporting Lieşti – CSM Paşcani 4-0, Szászhermány – Foksány 0-0, Galaci Suporter Club Oţelul – Székelyudvarhelyi FC 3-1 (gsz: Gâţă 30., Stoian 63., 77. / Ribarcs Roland 34.). A Sănătatea Darabani állt.

 

Az 1. csoport jelenlegi rangsora:

  1. Oţelul 2      2      0      0      11-1 6
  2. Lieşti 2      2      0      0      6-1   6
  3. Románvás. 2      1      1      0      10-2 4
  4. Csíkszereda 2      1      1      0      7-2   4
  5. Szászherm. 2      1      1      0      5-1   4
  6. Bákó 2      1      1      0      4-1   4
  7. Valea M. 2 1      1      0      4-3   4
  8. Barcarozsnyó 2      1      0      1      5-3   3
  9. Foksány 2      0      2      0      0-0   2
  10. KSE 2 0      1      1      2-7   1
  11. Darabani 1 0      0      1      1-2   0
  12. Radóc 1      0      0      1      1-4   0
  13. Udvarhely 2      0      0      2      2-8   0
  14. Paşcani 2      0      0      2      1-8   0
  15. Metalosport 1      0      0      1      0-8   0
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük