Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Mi másképp csináljuk”

„Mi másképp csináljuk” Sport

„Azt már most megígérem, hogy minden erőnket és energiánkat arra fogjuk fordítani, hogy büszkék legyenek a szentgyörgyiek a csapatukra”, húzta alá Diószegi László, miután a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK bebiztosította az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba való feljutást.

Mint ismeretes, a Sepsi OSK tavaly jutott fel a másodosztályba, és a klub vezetősége még a legmerészebb álmában sem merte azt megfogalmazni, hogy az első év után már az élvonalba kerül. „Nem titkolt szándékunk volt, amennyiben össze tudunk hozni egy jó csapatot, akkor talán a harmadik évben megpróbáljuk a lehetetlent, éspedig, hogy feljussunk az első osztályba. Ehhez képest három évvel megrövidítettük ezt a tervet”, emelte ki Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa.

Egyelőre még nincs végleges döntés, hogy hol zajlanak majd az élvonalbeli hazai mérkőzések, Diószegi szerint, ha „minden kötél szakad”, akkor télig Brassóban fogadják az ellenfeleket, és addig megpróbálják a sepsiszentgyörgyi stadiont az élvonalbeli mérkőzések követelményeinek megfelelően rendbe tenni, hogy a visszavágókon már hazai pályán szerepelhessen a Sepsi OSK. Tehát tennivaló van bőven, hiszen július 15-én már kezdődik a bajnokság, és ez idő alatt még csapatot is kell építeni. A jelenlegi játékosok mindegyikét még egy évre szóló szerződés köti a klubhoz, kivételt képez Issa Thiaw, de remélik, vele is sikerül megegyezni. „ Úgy tisztességes, ha már ezt az óriási sikert együtt értük el, akkor együtt is folytassuk. Mi másképp szeretnénk csinálni, mint a többiek: a tisztesség, a becsületesség és az egyenes út áll az első helyen”, szögezte le a Sepsi OSK megálmodója.

„Diószegi László nagyot álmodott, hitt az álmában, időt, energiát és pénzt fordított arra, hogy álma megvalósuljon. És az ő álma lassan egy egész város, egy egész régió álma lett”, így reagált Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is a rendkívüli sikerre, aki büszke arra, hogy ilyen vállalkozók is vannak városunkban, büszke a szurkolókra, az edzőkre és a játékosokra. „Külön köszönöm a román nemzetiségű játékosoknak, hogy magukra vállalták a »magyar város« színeiben játszással sajnos együtt járó bozgorozást, gyűlölködést”, fogalmazott Antal Árpád, aki a vasárnapi, ghermăneşti-i kiszállásra is elkísérte a csapatot. A városvezető ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül az önkormányzat tulajdonába kerül a stadion, miután nyolc éve harcolnak azért, hogy visszaszerezzék a városnak az 1050 férőhelyes Szabó Kati Sportcsarnokot, a sportszállót, illetve labdarúgó- és atlétikapályákat magába foglaló bázist.

Ennek érdekében egy újabb kormányhatározat-tervezetet kezdeményeztek, amit nem írt alá a megye prefektusa, tehát az ő szignója nélkül került előterjesztésre. „Ígérettel már tele a padlás, ennek ellenére remélem, hogy a jövő héten, vagy legalábbis az elkövetkező hetekben jóváhagyják ezt a kormányhatározat-tervezetet”, mondta Antal Árpád. Azon érvekre, hogy majd a „nagy decentralizáció” megoldja ezt a kérdést, a városvezető azt a kompromisszumos javaslatot fogalmazta meg, hogy addig is, amíg az megvalósulna, első lépésként legalább a stadion kerüljön át a városhoz, hogy lehessen ott beruházni. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. május 30., 7:19
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Kezdirol Szep volt fiuk. Jo egeszseget a Fo almodozonak. De ez utan jon a neheze mikor az ember valamit megvalosit, hogy meg is orize. Az unneples mar veget kell vetni junius 4-dike reggelen es dolgozni kell szaporan es okosan.Tamogatast a cel erdekeben az egesz megyebol kicsikarni,ugy a foniciaibol mint e megye fiatal tehetseges jatekosaibol, hiszen vannak falvakon. Nonprofitos egyseget kell vegre hozni, hogy maganszemelyek es cegek is tamagadhasanak az adobol. Ha mindenki csak Dioszegitermeket es Dioszegi uzletbol vasarol mar azzal is hozza jarul a csapathoz. Az utolso ajalatom szep es jo „UBER” lenne de a lelkiismeret mindenkinek diktaljon.Laszlo kepzeletbeli ARANYOS football reszvenyet ossza fell a regiora, 85% Sepsi, 5% Kezdi, 5% Barot, 5% Kovaszna, hiszen ezen a szinten mindenkinek engedni kell. Hujj Hujj hajra.