Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megdolgoztak a győzelemért

Megdolgoztak a győzelemért Sport

Második félidei meggyőző játékának köszönhetően itthon tartotta a három pontot pénteken a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely a II. liga 30. fordulójának nyitómérkőzésén 2-1-es győzelmet aratott a vendég Temesvár felett. A piros-fehérek továbbra is őrzik feljutást érő második pozíciójukat a rangsorban, csütörtökön a CS Balotești otthonában mérkőznek.

A télies körülmények dacára pazar hangulat uralkodott a lelátón, a pályán viszont nagy taktikai csata zajlott, kevés helyzet alakult ki, és mindkét együttes pontatlanul játszott. Az első valamirevaló helyzetre 19 percet kellett várni, amikor Teuţ veszélyeztetett a hazai kapunál, ám Niczuly jó érzékkel, lábban hárított. A 30. percben a házigazdák előtt adódott óriási lehetőség, Hadnagy hagyta le védőjét, és senkitől sem zavartatva lőhetett kapura, ám pontatlanul. A 41. percben Ursu védelmi hibáját a temesvári gólvágó Blănaru használta ki, aki túljárva Niczuly eszén, kilőtte a hosszúsarkot (0-1). A gól láthatóan megfogta a hazai csapatot, szünet előtt Blănaru újra helyzetbe került, ám Niczuly ezúttal a helyén volt.

A második félidőben az OSK vette át a mérkőzés irányítását, a szokottnál nagyobb iram és küzdelem folyt a pályán. A játékosok nem kímélték egymás testi épségét sem, ezt a sárgalapok száma is mutatta, többször kellett megállítani ápolásért a mérkőzést. A sepsiszentgyörgyiek öt perc leforgása alatt fordították meg az állást. A 70. percben a korábban cserként beálló Huiban tálalt remekül Greu elé, aki védhetetlenül vágta a hálóba a labdát (1-1), a 75. percben újra Huiban került középpontba, ezúttal Ene jobboldali beadását bólintotta kapuba (2-1). A hosszabbításban Dragoş Huibant vágták fel egy ígéretes támadásnál, jogos büntetőhöz jutott a Sepsi OSK, amit az időközben lecserélt Hadnagy hiányában nem Ghinga, hanem Ene végzett el, meglehetősen gyenge lövését viszont könnyedén védte Gakos.

Végeredmény: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári ASU Poli 2-1 (0-1), gólszerzők: Greu (70.), Huiban (75.), illetve Blănaru (41.). Vezették: Dan Florin Dreve (Kolozsvár), Ciprian Iovu (Botoșani), Iulian Cătălin Brînză (Botoşani).

Sepsi OSK: Niczuly – Răduţoiu, Ursu, Damian, Olteanu, Greu, Ghinga, Minciună (Huiban, 52.), Manole, Hadnagy (Burlacu, 80.), Ene (Veress, 90+2.). Edző: Valentin Suciu.

Temesvár: Gakos – Motreanu, Mera, Bilia, Taub, Nicolescu, Teuţ (Birău, 79.), Stancu (Bădăuţă, 60.), Ungureanu, Ghinescu, Blănaru (Neamţu, 74.). Edző: Sorin Brîndescu.

Sárga lap: Răduţoiu (76.), Damian (78.), Ene (89.), Greu (90+5.), illetve Ghinescu (21.), Motreanu (54.), Taub (85.).

A 30. forduló további eredményei: Bukaresti Juventus – Aradi UTA 1-2, CS Afumaţi – CS Baloteşti 1-0, Resicabánya – Dacia Unirea Brăila 3-0, CS Mioveni – Foresta Suceava 2-2 (0–1), Academica Clinceni – Dunărea Călăraşi 1-4. Játék nélkül: Szatmárnémeti Olimpia – Tatrang 3-0, Brassói FC – Râmnicu Vâlcea 3-0. Nagyvárad és Târgovişte szabadnapos volt.

A következő, 31. játéknapon az OSK csütörtökön 17.30-tól a CS Balotești otthonában lép pályára (élőben a Digi Sport1 és a Dolce Sport1 tévécsatornákon). A mérkőzésre szurkolói busz indul 13 órakor a városi stadion elől, jelentkezni Zágoni Csongornál lehet (0742.821.500).

 

A II. liga állása:

  1. Juventus 27    21    3      3      57-13       66
  2. Sepsi OSK 27    16    6      5      47-25       54
  3. UTA 27    16    5      6      47-27       53
  4. Brassó 27    15    7      5      45-27       52
  5. Mioveni 27    15    6      6      40-20       51
  6. Târgovişte 26    15    2      9      45-26       47
  7. Szatmárn. 27    13    5      9      38-29       44
  8. Brăila 27    12    4      11    32-33       40
  9. Călăraşi 27    10    8      9      36-34       38
  10. Suceava 27    11    4      12    44-47       37
  11. Afumaţi 27    10    5      12    30-30       35
  12. Nagyvárad 27    10    4      13    34-30       34
  13. Clinceni 27    9      3      15    36-56       30
  14. Baloteşti 26    7      6      13    32-45       27
  15. Temesvár 27    7      6      14    34-48       27
  16. Resicabánya 27    6      1      20    29-58       19
  17. Rm. Vâlcea* 27    4      6      17    16-49       18
  18. Tatrang* 27 2      5      20    15-60       3
  19. Pankota* 0 0      0      0      0-0   0
  20. Berceni* 0 0      0      0      0-0   0

*visszaléptek

„Nem ez volt a legjobb játékunk, annak ellenére, hogy helyzeteket dolgoztunk ki, viszont a védelemben ejtett hibákkal saját magunk dolgát nehezítettük meg. Az első félidőben nem tudtunk betalálni, nem jó megoldásokat választottunk, de a végére sikerült megnyerni a mérkőzést, és ez a lényeg. Úgy gondolom, a fiúk dicséretet érdemelnek. Külön köszönet azoknak, akik rendkívüli erőfeszítések árán segítettek a pályát megtakarítani a hótól, ha a játékunk nem is, de az eredmény remélhetőleg kárpótolta őket” – nyilatkozta meccs után Suciu Valentin vezetőedző.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük