Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Letaszították a trónról

Letaszították a trónról Sport

Harmadik Grand Slam-döntőjét veszítette el szombaton Simona Halep, aki az Australian Open fináléjában közel háromórás, drámai küzdelemben, 6:7, 6:3, 4:6 arányban maradt alul Caroline Wozniackival szemben. Ezzel együtt a világelsőséget is átengedte dán riválisának a konstancai teniszező.

Mindkét játékos először jutott fináléba Melbourne-ben, és egyaránt harmadik Grand Slam-döntőjükre készültek, úgy, hogy az első kettőt mindketten elbukták. A 26 éves román játékos kétszer (2014, 2017) a Roland Garroson jutott csúcsközelbe, míg dán ellenfele kétszer (2009, 2014) a US Openen vívott döntőt.
Halep közel állt első GS-torna győzelméhez, hisz 4-3-ra vezetett a döntő szettben. Ekkor Wozniacki lábát kellett ápolni, aki hozta az adogatását (5:4), aztán elnyerte a riválisáét, így 2 óra 50 perc elteltével ő emelhette a magasba a Daphne Akhurst-trófeát. A dán játékos hat év után tér vissza a világ tetejére (ez minden idők legnagyobb szünete két visszatérés között), miután korábban, 2010 végétől 2012 elejéig szintén világelső volt.
Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenovic-csal megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét, miután a pénteki döntőben 6:4, 6:3-ra legyőzte az orosz Jekatyerina Makarovát és Jelena Vesznyinát, ugyanakkor elbukta a vegyes páros döntőjét. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük