Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Látótávolságban a döntő

Látótávolságban a döntő Sport

Ma 18 órától a bajnoki címvédő Sepsi–SIC a Kolozsvári Egyetem vendége lesz a Horia Demian Sportcsarnokban (élőben a FRB TV-n), a női kosárlabda Nemzeti Liga elődöntőjének második felvonásában. A zöld-fehérek behúznák a két nyertes meccsig tartó párbajt.

Múlt pénteken a Sepsi–SIC esélyt sem adott kincses városbeli riválisának, 97-69 (23-13, 26-12, 19-28, 29-16) arányban iskolázta le a Sepsi Arénában. A tavalyi finálé az idei szezonban az elődöntőben ismétlődik meg, az eddig látottak alapján hasonló végkifejlettel. A zöld-fehérek kitűnő formaidőzítéssel végigmasíroztak a kosárlabda élvonal soványka mezőnyén, zsinórban ötödször kerülve be a pontvadászat legjobb négy csapata közé. Legutóbbi két alkalommal a végső győzelmet is elkönyvelték, most a harmadik bajnoki címükre gyúrnak. Amennyiben szükség lenne egy mindent eldöntő, harmadik összecsapásra is, azt április 15-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön játszanák le.
A másik ágon a Szatmárnémeti VSK hazai környezetben 101-60 arányban múlta felül a Brassói Olimpiát, ami azért is különleges, mivel százas álomhatárt legutóbb 2010-ben a Târgovişte tudta átlépni a bajnokság ezen szakaszában. A visszavágót ma szintén 18 órától vívják a D. P. Colibași Sportcsarnokban. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük