Hiába lőtt három gólt a KSE, mégis kikapott Fotó: Tofán Levente (archív)

A tavaszi idény negyedik vereségét szenvedte el szombaton a Kézdivásárhelyi SE futballcsapata, idén mindössze két pontot tudtak szerezni a kék-fehérek. A III. liga 22. játéknapján gólgazdag mérkőzést követően Szászhermányon hajtott fejet a KSE, és csúszott vissza a tabella tizedik helyére. Szombaton újabb nagyágyú érkezik a Sinkovits Stadionba, a jelenleg második helyen álló Galaci Oţelul.

A szászhermányi kiszálláson a céhes városbeli labdarúgóknak újfent gondjaik akadtak a helyzetkihasználással, ráadásul a védelembeli megingások is sokba kerültek a csapatnak, így hiába egyenlítettek ki kétszer is, mégis alulmaradtak a Brassó és Rapid egykori kiválósága, Mugurel Buga nevével fémjelezett hazaiakkal szemben.

A lehető legrosszabban kezdődött a találkozó a KSE számára, ugyanis több ziccert is kihagytak játékosai, a 2. percben Bagoly hat méterről lőtt a kapu fölé, majd Babei is megismételte ugyanezt a mutatványt, pár perc múlva pedig Gáll távolról bombázott mellé. Ezt követően Ştefănescu szabadrúgásból veszélyeztetett, de védett a kapus. Ha nem lőtt gólt a KSE, lőtt az ellenfél, Szászhermány kihasználva a védelembeli bizonytalankodást gyors egymásutánban kétszer is betalált, Răchişan és a már említett Buga révén, így a 21. percben már 2–0-t mutatott az eredményjelző. A kék-fehérek rendezték soraikat, előbb Bagoly értékesítette Babei passzát, majd Ştefănescu 17 méterről csavart a hálóba (2–2). A 37. percben Gazda járt közel a gólszerzéshez, szabadrúgását viszont védte a hazai kapus, majd Bagoly, illetve Babei hagyott ki óriási lehetőséget.

A második félidőben is hullámzóan alakult a kézdiek játéka, a tapasztalt Bugának köszönhetően újra hátrányba kerültek, de ismét kiegyenlítettek a csereként beállt Kurtuly révén, aki a Ştefănescu elleni szabálytalankodás miatt befújt büntetőt értékesítette (3–3). Amikor már úgy tűnt, pontosztozkodás lesz a vége, a kék-fehérek eladták a labdát, a hazaiak pedig belőtték a győztes találatot.

Labdarúgó 3. liga, 1-es csoport, 22. forduló: Szászhermányi FC–Kézdivásárhelyi SE 4–3 (2–2), gólszerzők: Ştefan Răchişan (18.), Mugurel Buga (21., 67., 86.), illetve Bagoly Benjámin (29.), Marius Ştefănescu (33.), Kurtuly Róbert (71., 11-esből). KSE: Bunduc – Bukur, Păun, Stanciu, Gajdó T., Gazda, Gáll (Albu, 57.), Ştefănescu, Boricean (Rancz, 57.), Babei, Bagoly (Kurtuly, 51.).

További eredmények: FC Székelyudvarhely–Pașcani 1–0, Bákói Aerostar–Románvásári VSK 4–2, Foksány–Sănătatea Darabani 2–0, Sporting Liești–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 0–1. Galaci Metalosport–Radóci Bucovina 0–3 (játék nélkül), Galaci SC Oțelul–Avântul Valea Mărului 3–0 (játék nélkül), Csíkszereda állt.

 

Az 1. csoport állása:

  1. Bákó 21    16    4      1      65-13      52
  2. Oţelul 21    13    7      1      42-10      46
  3. Csíkszereda 20    14    4      2      49-20      46
  4. Románvásár 20    11    4      5      45-26      37
  5. Lieşti 21    11    4      6      39-20      37
  6. Rozsnyó 21    10    6      5      35-19      36
  7. Hermány 21 10    3      8      37-18      33
  8. Radóc 20    9      4      7      25-17      31
  9. Foksány 21    7      8      6      35-25      29
  10. Kézdi SE 20 7      5      8      49-36      26
  11. Udvarhely 21    7      1      13    31-41      22
  12. Darabani 20 5      4      11    29-41      19
  13. Paşcani 20    4      1      15    21-50      13
  14. Valea M.* 20    2      1      17    26-58      7
  15. Metalosport** 21    0      0      21    2-136      -12

*visszalépett

**kizárták, pontlevonással büntették

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Röviden

Kupaforduló Hosszú kiszállás vár a Sepsi OSK-ra a labdarúgó Román-kupa tizenhatod döntőjében, az Eugen Neagoe irányította élvonalbeli sepsiszentgyörgyi alakulat a másodosztályban érdekelt Temesvári Politehnica vendégeként léphet pályára szeptember 26-án, szerdán 16.30-tól. A kupasorozat 5. körében 32 csapat érdekelt, az előző fordulóból továbblépett 18 együtteshez – tíz másod-, hét harmad- és egy negyedosztályú – 14 élvonalbeli […]

Sportajánló a hétvégére

Ma 17 órakor Sepsiszentgyörgy központjában a hivatalos megnyitóval formálisan is elkezdődik a sportnapok idei kiadása. A részletes programot tegnapi lapszámunkban közöltük, bővebb tájékoztatást a www.sportnapok.ro oldalon találnak –, de emellett más sport(os)eseményeket is kínál számunkra az előttünk álló hétvége.

Mozgásba lendül Szentgyörgy!

Szeptember 21., péntek   Városközpont, Szabadság tér 17.00 A Sportnapok hivatalos megnyitója 17.15 Kicsid Gábor tiszteletfutás 17.30 Olimpiai színek stafétája (Olimpiai Akadémia, Révész Katalin) Sepsi Aréna nagyterem 10.00 Mikó László Kosárlabda Emléktorna (Háromszék SE, Sánta Levente) 15.00 Fiú U16-os kosárlabda-bajnokság (ISK, Bernád Levente) Sepsi Aréna kisterem 13.00 A „legsportosabb osztály” vetélkedő (Equites SE, Palkó Nagy […]

Röviden

Jeleskedtek a futók A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör tagjai az elmúlt hétvégén a Román Loto Cross pénzdíjas, utcai futóverseny 21. kiírásán vettek részt a fővárosban. Szombaton új helyszínen, a bukaresti Alexandru Ioan Cuza park sétányain rendezték meg a futóversenyt, a szervezők minden korcsoport első öt helyezettjét díjazták. A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör sportolói ezúttal is […]

Jól mutat a tabella

A 19 éves Ianis Hagi góljával győzte le a Viitorul az újonc Hermannstadt-ot az élvonalbeli pontvadászat 8. fordulójának záró meccsén. Ugyanebben a körben francia idegenlégiósainak góljaival első idegenbeli diadalát aratta a Sepsi OSK, 3–0-ra nyerve Chiajnán.

Nem hagyta magát

Győzelemmel felérő döntetlent ért el a kovásznai Mezei Gabriella ökölvívó múlt szombaton Koppenhágában, egy nemzetközi, négymenetes bokszmeccsen a 27 éves, dán Diana Nadim ellen. A pehelysúlyú kategóriás meccsen a Székely Kobra kétszer is földre küldte ellenfelét, viszont ez nem volt elég a bíráknak.

Nem hagyja magát a KSE

Két tapasztalt játékossal egészítette ki sorait a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, amely októbertől az élvonalbeli pontvadászat B-értékcsoportjában szerepel. Az amerikai Kayla Mobley és a botoşani-i Elena Ramona Dănălache már megérkeztek a céhes városba, a papírformaságok elintézése után pedig vélhetően nagy hasznukat veszi Ljubomir Kolarevic vezetőedző.

A jó példa ragadós

Szombaton három óra alatt hatezer lejt gyűjtöttek a Tekerj egy jó célért résztvevői, kerékpárosok és támogatók a programcél megvalósulására Sepsiszentgyörgyön. A 62 résztvevő – ebből 18 gyermek – összesen 1920 km-t tett meg.

Magyarországon folytatják

Elmarad a Sepsi–SIC szerdára betervezett harmadik edzőmérkőzése Brassó ellenében, mivel a Dan Calancea által irányított barcaságiak a Takács Károly Emléktornán vesznek részt Marosvásárhelyen. A sepsiszentgyörgyiek csütörtöktől Magyarország felé veszik az irányt.

Jól sikerült rajt

Gólzáporos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a Kézdivásárhelyi SE futsalcsapata, amely a teremlabdarúgó II. liga hétvégi nyitányán Segesvárról tért haza győztesen. A csapat október elején játssza idénybeli első hazai meccsét, Marosvásárhely ellen.

Harmadik hely Kolozsváron

A KSE felnőtt tekecsapata a résztvevő öt alakulat közül az előkelő harmadik helyen végzett a hétvégén Kolozsváron lebonyolított Román-kupán.

Pontegyenlőség az élen

A Bereck és Gelence közti gól nélküli döntetlennel indult a labdarúgó IV. liga 5., szombati játéknapja, és úgy tűnik, továbbra sem megy a játék a címvédő Nemerének. Illyefalván nem volt ekkora a gólaszály, ahol Barót magabiztos háromgólos sikert aratott.

Everest-próba Sugásban

Huszonnégy óra alatt összesen 137-szer mentek fel a hétvégén Sugásba és vissza (ez összesen tíz méter híján 37 kilométer szintkülönbséget jelent) a csapatok a Fitness Tribe által szervezett Sugás 24H akció keretében. A legtöbbször a Daniela Csoma – Răzvan Schuler páros tette meg a távot, ők húszszor mentek fel és le, egy sportoló Everest-próbát teljesített.

Dániel jött, látott, győzött

Tökéletes versenyzést produkálva, tavalyhoz hasonlóan ezúttal is elsőként ért célba a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila (Tri-Aluta) triatlonista, aki alaposan rávert a mezőnyre a Mamaia Triatlon Challenge nevet viselő országúti triatlonviadalon. Az 1500 méter úszásból, 40 kilométer kerékpározásból és 10 kilométer szaladásból álló olimpiai próbában Dániel volt a leggyorsabb, korosztályában (20–24 év) és nyílt versenyben is első […]

Nem fukarkodtak a gólokkal

A nagy játékkedvvel futballozó KSE kategorikus, négygólos sikerrel örvendeztette meg szurkolótáborát szombaton, 4–0-ra legyőzve az újonc Șomuz Fălticenit a labdarúgó III. liga 4. játéknapján a Sinkovits Stadionban. Veress Botond és Marius Ştefănescu is duplázott a találkozón, viszont az összes pályára lépett labdarúgó játékával és mentalitásával elégedett volt Gazda József edzőjátékos.