Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

KSE: megkezdték az alapozást

KSE: megkezdték az alapozást Sport

Július 9-én fújtak gyülekezőt a Kézdivásárhelyi SE III. ligás labdarúgócsapatánál, a kék-fehérek második harmadosztályos idényükre készülnek Gazda József vezetésével. A keret javarészt változatlan, négy játékos távozott, akiket többnyire ifjúsági labdarúgókkal igyekeznek pótolni. Az együttes már két felkészülési találkozót lejátszott, és további edzőmeccsek időpontját is leszögezték a nyárvégi bajnoki rajt előtt.

 

Javában készül a III. liga augusztus 25-re tervezett rajtjára a KSE labdarúgócsapata, amely az előző szezonban egy remek őszi idényt követő gyengébb tavaszi futással az 1-es csoport 9. helyén végzett. Ezt a teljesítményt szeretnék felülmúlni a 2018–2019-es kiírásban, az első hat közé szeretnék beverekedni magukat, de egyelőre még sok az ismeretlen tényező, majd a csoportok kialakítása után tudják meg, melyikbe kik lesznek az ellenfeleik. A végeleges keretet augusztus 1-jéig kell kialakítsák, mivel akkor játsszák az első tétmeccset, a Román-kupában.

Négy játékos intett búcsút a kék-fehér színeknek, a kölcsönben szerepelő Boricean Vlad és Eduard Stancioiu, illetve az egyetemi tanulmányokat folytató kézdivásárhelyi Albu Norbert. Nem meglepetés, a csapat gólkirályának, a 21 éves Alin Babeinek a távozása, a támadó az élvonalra váltotta a III. ligát, a nyártól az újonc Dunărea Călărași játékosa lett. Pótlásukra több futballista érkezett próbajátékra – tudtuk meg Gazda Józseftől, de egyelőre még korai a keret véglegesítéséről beszélni, úgy tűnik viszont, hogy környékbeli fiatal tehetségekre szándékoznak alapozni a folytatásban. Sepsiszentgyörgyről Kanyó Szilárd és Ghinea Szabolcs, Illyefalváról Veres Botond csatlakozott a KSE-hez, de az anyagiak függvényében további erősítés várható. A KSE július 27. – augusztus 4. között vonul edzőtáborba a helybeli sportbázison, addigra ki kell alakuljon az a keret, amellyel nekivágnak a III. ligás kihívásoknak.

Az edzőmeccsek sorát Prázsmár ellen indították egy 5–0-s győzelemmel, majd szombaton Csíkszeredában szenvedtek 7–1 arányú vereséget. Gólszerzők: Bajkó (20.), Jebari (53.), Györgyi (68.), Magyari (76., 90.), Hodgyai (78.), Antal (82.), illetve Bagoly (28.).

– Az első félidőben a standard kezdőcsapatunkkal álltunk ki az FK ellen, és jól ment a játék, mindenki tette a dolgát, igaz, hogy kihagytunk három ordító helyzetet, de kézben tartottuk a játékot, 1–1 volt az eredmény. A második játékrészben a fiatalokat küldtük pályára, míg Csíkszereda egy közel ugyanolyan erősségű második vonallal rohamozott, alul is maradtunk – részletezte Gazda József. 

A KSE július 25-én 18 órától Berecket fogadja felkészülési mérkőzésen, július 28-án 11 órától a Brassói SR otthonában játszik, augusztus 4-én 11 órától Zágont látja vendégül, augusztus 8-án 18 órától hazai pályán vághat vissza Csíkszeredának, majd augusztus 18-án 11 órától a Brassói Coltea elleni hazai edzőmeccsel zárja a felkészülési sorozatot.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük