Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

KSE Kids: mert focizni jó!

KSE Kids: mert focizni jó! Sport

A háromszéki labdarúgás jövője elképzelhetetlen a felnövekvő nemzedékek sportnevelése nélkül. A Kézdivásárhelyi Sportegyesület a futball jellem- és közösségformáló erejére alapozva szervezte meg az utánpótlás számára a nagy sikernek örvendő I. KSE Kids Kupát, amelynek biztosan lesz folytatása.

Több mint húsz csapat, 240 focistapalánta, valamint az őket elkísérő és nekik szurkoló szülők, hozzátartozók népesítették be a kézdivásárhelyi műfüves pályát az elmúlt hétvégén. Az I. KSE Kids Kupa első napján, szombaton a 2006–2007-ben született futballisták mérték össze erejüket, míg másnap a 2008-ban, illetve 2009-ben született kisfocistákon volt a bizonyítás sora. És tették mindezt ügyesen, a sportág szeretetétől hajtva. A vasárnapi heves esőzés másfél órára félbe szakította a programot, de a résztvevők lelkesedését ez sem törte le, annál nagyobb lendülettel folytatták. Érdekesség, hogy mindkét napon villanyfénynél játszották a döntőket a korszerű sportbázison, így ebbe az élménybe is belekóstolhattak a kisfocisták.

A szervezők a kánikulában jótékony árnyékot adó sátrakat, vizet, illetve harapnivalót is biztosítottak a csapatoknak, a meghívottak elégedetten távoztak. A házigazda KSE utánpótlás generációjának szülei tevékeny részt vállaltak a szervezésből, elmondásuk szerint az a lényeg, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak ezek a gyerekek, egyre több tapasztalatot és életre szóló élményeket szerezve. Azt szeretnék, ha legalább negyedévente sort keríthetnének hasonló eseményekre, mert ez által jobban megszerettetnék a sportágat a felnövekvő nemzedékkel. A KSE vezetősége, illetve a szülők köszönik a kézdivásárhelyi önkormányzat, illetve a támogatók az esemény megvalósulásában nyújtott segítségét.

A 2006–2007-ben születettek rangsora: 1. Sepsi OSK, 2. Csíkszereda, 3. Baróti Focisuli, 4. Kovásznai Sport For All, 5. KSE. Legjobb kapus: Bartha Mátyás (OSK), gólkirály: Bartha Hunor (OSK), legjobb játékos: Blenzan Andrei (Csíkszereda).

A 2008-as korosztály legjobbjai: 1. Sepsi OSK, 2. KSE, 3. Onyesti Olimpia Junior, 4. Sepsi OSK II. Legjobb kapus: Kisgyörgy Zsolt (KSE), gólkirály: András Zsolt (OSK), legjobb játékos: Bodor Ákos (KSE).

A 2009-es korosztály legjobbjai: 1. Székelyudvarhely, 2. KSE, 3. Baróti Focisuli, 4. FK Csíkszereda. Legjobb kapus: Pakocs Szabolcs (Barót), gólkirály: Bálint Norbert (Székelyudvarhely), legjobb játékos: Vántsa Márk (KSE).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük