Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kézilabdáznának, ha lehet

Kézilabdáznának, ha lehet Sport

A Román Kézilabda-szövetség honlapja szerint ma 11 órától sorsolják ki a női A-osztályos bajnokság 2017–2018-as idényének menetrendjét. A benevezett csapatok között találjuk a Kézdivásárhelyi SE-t is, azonban a klub finanszírozása koránt sincs megoldva.

Jakabos István edző, a KSE kézilabda-szakosztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta, a csapat összeállt, a keret magját 5-6 olyan fiatal játékos alkotja, akik tapasztalattal rendelkeznek ezen a szinten. A többi csapattag ugyan nem játszott a másodosztályban, de ugyanazt a sportiskolás képzést kapták, mint társaik.

– A lányok keményen dolgoztak az elmúlt időszakban, készen állnak a bajnokságra. Az első év egyértelműen a csapatépítésről szólna, de mi már előre gondolkodunk, felvettük a kapcsolatot azokkal a tehetségekkel, akik innen kerültek el, de szívesen hazatérnének, gondolok itt Szabó Gabira, Tamás Rékára, Albert Helgára vagy épp Adespii Molnár Andreára, akikkel kiegészülve már a Szuperligában szerepelhetnénk – sorolta Jakabos.

Egyelőre viszont kérdéses, hogy egyáltalán el tudnak-e indulni az előreláthatóan szeptember közepén rajtoló pontvadászatban, az önkormányzatnál felmerülő adminisztratív gondok miatt egyelőre nem kaphatnak támogatást a helyi tanácstól – közölte Imreh Zsombor, a KSE titkára, hozzáfűzve, hogy reménykednek a megoldásban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük