Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két csapattal a focitérképen

Két csapattal a focitérképen Sport

Nemrég az egyik román sportnapilap megrajzolta az ország labdarúgótérképét, amelyből kitűnik, hogy Románia négy megyéjének, illetve kétszázezer fölötti lakosú városának nincs képviselője a focibajnokság első három osztályának valamelyikében. Háromszék viszont két csapattal is büszkélkedhet: az élvonalban a Sepsi OSK, a III. ligában pedig a KSE öregbítheti régiónk hírnevét.

 

Balgaság lenne azt hinni, hogy a 2017–2018-as bajnoki rajtig egy csapat sem fog visszalépni, a sportújság mégis ezt az ideális esetet vette alapul. Tekintetbe véve, hogy a III. ligás osztályozó során 21 klub jutott fel a harmadosztályba (a felsorolásban a megszűnt Brassói FC és Bukaresti Dinamo II. nem szerepel, míg az üresen maradt harmadosztályos helyekre a Kolozsvári CFR II. és a Nagyszebeni Hermannstadt II.jelentkezett), összesen száztíz együttes kergeti majd a labdát a hazai labdarúgó-bajnokság első három osztályában.

Nem meglepő módon a legtöbb csapat Ilfov megyéből kerül ki, nem kevesebb mint tizenegy szerepel a három osztályban. A rangsorban Temes megye következik hét klubbal, míg a harmadik helyen Bukarest található hat együttessel. Értelemszerűen a fővárosnak van a legtöbb csapata az élvonalban: három (FCSB, Dinamo, Juventus).

A székely megyék között előkelő helyet foglal el Kovászna, ugyanis a Sepsi OSK az élvonalban, míg a Kézdivásárhelyi SE a III. ligában áll rajthoz. Hargita megyét az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi FC képviseli a harmadosztályban. Maros megyének idéntől nincs képviselője a legmagasabb szinten, a Marosvásárhelyi ASA a II. ligában, a Radnóti CS és a Szászrégeni Lendület pedig a III. ligában küzd a pontokért.

A felsorolás végén négy olyan megyét találunk, amelyeknek egyetlen csapatuk sincs az első három osztályban: Vaslui (pedig a SC Vaslui az I. liga 2011–12-es szezonjában ezüstéremig jutott), Vâlcea (a CSM Rm. Vâlcea visszalépett a másodosztályból, a Șirineasa kiesett a III. ligából), Beszterce-Naszód (a hírneves Gloria már csak megyei szinten létezik, a Besztercei FC-t pedig kizárták a III. ligából), Mehedinți (viszont a Zsilvásárhelyi Pandurii Szörénytornyán játssza „hazai” mérkőzéseit).

Néhány nagyváros visszatér viszont a focikörforgásba, Prahova megye például a Petrolul Ploiești révén, de Konstancának is lesz csapata (Farul), míg Galacon a Metalosport mellé társul a 2010-11-es bajnok, a tavaly megszűnt, de idén felélesztett Oțelul.

Nem változik a lebonyolítás sem, amint azt már hírül adtuk, az élvonalban ezúttal is 14 együttes száll harcba az elsőségért, a körmérkőzéses alapszakaszt követően az első hat az aranyéremért folytatja a rájátszásban, míg az utolsó nyolc a kiesés elkerüléséért mérkőzik egymással. A play-out végén az utolsó kettő kiesik, míg a 12. helyezett pótselejtezőt játszik.

A II. liga húszcsapatos lesz, a szezon végén az első kettő feljut az I. ligába, a harmadik pótselejtezőt játszik, míg a 16–20. helyezettek búcsúznak. Öt 16-os csoporttal számolnak idén is a harmadosztályban, a szezon végén az első helyezettek feljutnak a II. ligába, míg a 13–16. helyezettek, illetve a leggyengébb 12. búcsúzik.

Néhány további érdekesség a következő idényről, az első három osztályban szereplő együttesek (109) közel negyede (26) községekből származik. Bukarest (6) után Temesvár büszkélkedhet a legtöbb csapattal: öttel. Az Olt megyei Milcov község (1546 lakos) a legkisebb település, amelynek fociklubja van a harmadosztályban. Fehér megyének mind az öt csapata a harmadosztályban fog játszani, míg Ilfov megye településeinek 23 százaléka lesz képviselve az ősszel rajtoló bajnokságokban. A legnagyobb népességű, de csapat nélküli városok rangsorát Brassó vezeti (253 000 lakos), Nagybánya (123 000), Rm. Vâlcea (98 000), Szörényvár (92 000), Karácsonkő (85 000), Beszterce (75 000), Slatina (70 000), Vajdahunyad (60 000), Bârlad (55 000) és Vaslui (55 000) előtt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük