Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kemény dió lesz Botoşani

Kemény dió lesz Botoşani Sport

Kőkemény kiszállásra készül a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely az I. liga 3. körében, pénteken 18.30-tól annak az FC Botoşani-nak az otthonában lép pályára, amely eddig leikszelt a bajnokesélyes CFR-rel, és legyőzte a szintén favoritnak számító Dinamót. Suciu Valentin edző tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, nem ijednek meg az ellenféltől, igyekeznek a maximumot kihozni a találkozóból.

– Az elmúlt napokban igyekeztünk keményen készülni, és pontra tenni azokat a hiányosságokat, amelyeket az első két fordulóban tapasztaltunk. Úgy érzem, ez sikerült, és remélem, a pályán is megmutatkozik majd. Ismerjük a pénteki ellenfelet, tudjuk, hogy egy agresszív játékot produkáló együttes vár ránk, amelyet hazai környezetben roppant nehéz felülmúlni, ráadásul a közönség segítségével nem 100, hanem 200 százalékot fognak nyújtani a három pont otthon tartása érdekében – fogalmazott Suciu Valentin.

 

Nem vagyunk a Barcelona!

 

Az edző válaszolt azokra a kritikákra is, amelyeket a túlzottan védekezésre koncentráló játékuk miatt kaptak.

– Én vagyok a felelős az eddig alkalmazott taktikánkért, és úgy vélem, újonc csapatként nehéz lenne a Barcelona vagy a Real Madrid szintjén játszani; egyesek mintha ilyen elvárásokat fogalmaztak volna meg. Tisztában vagyunk ezzel, mi is ennél többet várunk el a csapattól, sokkal eredményesebb és látványosabb játékot, de be kell látnunk, jelenleg erre vagyunk képesek. Fordulóról fordulóra igyekszünk jobban teljesíteni. Kis csapat vagyunk, amelynek nincs tapasztalata, sem hagyománya ezen a szinten. Most írjuk a klub I. ligás történetét, remélhetőleg minél sikeresebben – fejtette ki az edző, hozzátéve, számukra jelenleg a pontgyűjtés a legfontosabb, majd a látványos játéknak is eljön az ideje.

Suciu ismételten kiemelte, sok munka vár még rájuk, és szeretné, ha mind fizikailag, mind taktikailag fejlődnének.

– A játékkapcsolat szempontjából is szükség van előrelépésre, mert az összjátékunk jelenleg kívánnivalót hagy maga után. Minden játékosra egyformán számítunk, különbség a fizikai felkészültségük szempontjából van közöttük, mivel vannak, akik később csatlakoztak hozzánk, és olyanok is, akik sérülten érkeztek. Szerencsére létszámilag nagyon jól állunk, és ki merem jelenteni, hogy a keret értékét tekintve is – nyomatékosította a szakember.

 

Nincs veszítenivalónk

 

Botoşani remekül kezdte az idényt, 1-1-es döntetlent játszott a CFR-rel, majd 1-0-ra legyőzte a Dinamót. A moldvai alakulat két korábbi meghatározó játékosa, Hadnagy Attila és Fülöp István ezúttal sepsiszentgyörgyi színekben tér vissza egykori sikereik helyszínére. Mindketten jól ismerik az ottani hálókat, és mindent megtesznek, hogy pénteken be is találjanak, mivel rúgott gól nélkül mégiscsak nehéz lenne győzelmet aratni.

– Jó érzés, hogy az ottani sajtó is foglalkozik a „visszatérésünkkel”, azt jelenti, jó munkát végeztünk, amíg ott voltunk. Botoşani-ban rendkívül nehéz nyerni, mert a csapat nagyon erős hazai pályán. Ami mellettünk szólhat az, hogy nincs veszítenivalónk, jó a csapathangulat a Juventus elleni győzelem után. Tudjuk, nehéz lesz, de nem adjuk olcsón a bőrünket. Biztos vagyok benne, hogy fokozatosan belelendülünk, és fogunk mi még meglepetést okozni a szezonban – nyilatkozta Hadnagy Attila csapatkapitány, hozzáfűzve, nem lepi meg a moldvai együttes remek idénykezdése. – Bár az edzőváltás érződik a játékukon, ismerem a csapatot, tudom, hogyan készülnek, és szerintem a bajnokság egyik meglepetését fogják szolgáltatni, ha így folytatják.

 

Kérdéses a változtatás

 

A nemrég leigazolt Fülöp István botoşani-i színekben robbant be a sportköztudatba. „Botoşani mindig is ki tudta használni a hazai pálya előnyét, de most Costel Enache irányítása alatt szerintem kevésbé agresszív, mint Leo Grozavu vezényletével. Ez mellettünk szólhat, azonban így is nehéz lesz, de a labda kerek, az ellenfél valószínűleg alulbecsül bennünket, így szerintem van esélyünk jó eredményt elérni” – véli a labdarúgó.

Suciu újságírói kérdésre válaszolva elmondta, egyelőre nem tudja, min változtat a Juventus elleni kezdő tizenegyen.

– Még nem döntöttem el, ez a játékosok pillanatnyi fizikai állapotán is múlik, ez tőlük is függ, azon, hogyan készülnek, mit mutatnak az edzéseken. Amint említettem, a keretünk erős, a mi feladatunk, hogy azoknak szavazzunk bizalmat, akik a legjobb formában a legtöbbet tehetik hozzá a csapatjátékhoz – hangoztatta.

A szezon elején Diószegi László főtámogató úgy fogalmazott, az első négy játéknap után négy ponttal elégedett lenne, három már van, pénteken jól jönne még legalább egy!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük