Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kalandtúra meredek lejtőkön

Kalandtúra meredek lejtőkön Sport

Kovászna megyei résztvevői is voltak az idén harmadik alkalommal megrendezett Sóvidék Adventure Tour nevet viselő kalandtúrának. Az április végi esemény célja az volt, hogy az indulók megtekinthessék Sóvidék természeti adottságait, a környék turisztikai látványosságait egy izgalmas, kihívásokkal fűszerezett terepjárós túra formájában. A háromszékiek igencsak megbarátkoztak a sóvidéki terepviszonyokkal, ezt bizonyítják az általuk elért előkelő helyezések.

A terepjárós túra szervezői GPS koordinátákkal látták el a versenyzőket, amelyeket alapján eljutottak egy-egy célponthoz, ami lehetett templom, kilátó, vagy egyéb, a vidékre jellemző látványosság. Ezeken a helyeken meg kellett fejteniük egy adott feladatot, így egy izgalmas kalandjátékban volt részük. A jelentkezők a megadott távot terepjáró autókkal, részben közutakon, részben kijelölt turista- vagy bicikliutakon, erdei kitermelő vagy mezőgazdasági utakon kellett teljesítsék, betartva bizonyos szabályokat.

A főszervező Sz’Adventure Szováta szervezőcsapata több hónapon át dolgozott az útvonalak kijelölésén és bejárásán, illetve az engedélyek beszerzésén.

– Arra törekedtünk, hogy pozitív példával álljunk elő és megmutassuk, hogy lehet terepjáróval civilizáltan közlekedni, szórakozni, a természeti értékeink megóvásával egyetemben – nyilatkozta Lengyel Szabolcs szervező.

Az esemény két túranapból és egy karitatív napból állt. Az első napon, április 29-én, szombaton a Szováta –Nyárádmagyarós–Nyárádszentimre–Szentháromság–Havadtő–Rava–Bozod–Kőrispatak–Etéd–Cseje–Szolokma–Siklód–Szováta közti több mint 120 km-es távot teljesítették. Másnap Szováta–Nyárádremete–Szécs–Görgény–Oroszi–Görgényszentimre–Libánfalva–Szováta (kb. 100 km) volt az útvonal.

A túra alatt számtalan kihívásban volt részük, találkozhattak mindenféle akadállyal, volt sár és hó, meredek emelkedők és lejtők. Voltak elakadások, csörlőzések, segítettek egymáson, sőt olyan eset is akadt, amikor bajba jutott helybelieken segítettek. Igyekeztünk jó házigazdák lenni, hagyományos ételeket és italokat kóstolhattak, jól szórakoztak, úgy érzem, elértük célunkat minden szempontból – fogalmazott Lengyel Szabolcs.

A vasárnapi karitatív gálavacsorán adományokat gyűjtöttek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szovátai gyermekotthonának. Több mint 3600 lej gyűlt össze, amit a hétfői karitatív napon ünnepélyes keretek között adtak át a gyerekeknek.

A kalandtúrára összesen 28 autó nevezett be az ország minden részéről, de érkeztek Magyarországról is. Az első hat helyezett: 1. Land C (Magyarország), 2. Tököm Duo (Barót, Fazakas Zsolt), 3. Familia Mircea (Marosvásárhely), 4. Fog-ászok (Nagybacon, Téglás Gábor), 5. Redline Motorsport (Nagybacon, Ráduly Levente), 6. Sár-Khán (Sepsiszentgyörgy, Bardocz Csaba, Szilágyi Szilamér, Gáll István, Lakatos László).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük