Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Itthon a továbbjutásért a SIC

Itthon a továbbjutásért a SIC Sport

Kulcsfontosságú összecsapás előtt áll a román bajnoki címvédő Sepsi–SIC, amely ma 18 órától a Pieštanské Čajky csapatát fogadja a Sepsi Arénában, a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 6., utolsó fordulójában. A zöld-fehéreknek legalább három ponttal kellene jobbnak bizonyulniuk szlovák ellenlábasuknál azért, hogy a D-csoportból másodikként továbbjussanak. Ennek érdekében minden szurkolóra szükségük van, teli lelátók előtt könnyebb remekelni!

 

A Sepsi–SIC menedzsere, Rusz István a klub tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az idény eddigi legfontosabb mérkőzése előtt állnak, ha legalább három ponttal lelépik a pöstyénieket, óriási fegyvertényt hajthatnak végre, az Európa-kupa mostani formátumában a Sepsi–SIC lehet az első romániai csapat, amely továbblép a csoportkörből. Rusz hangsúlyozta, a bravúr érdekében nagyszámú közönségre és kitartó szurkolásra van szükségük. Emlékeztetett, a nemzetközi szövetség döntése értelmében a meccs a korábban megszokott 19 óra helyett 18 órától kezdődik, egy időben a Hatay–Torun párharccal. A Sepsi Arénához tartó városi autóbuszjáratok ennek megfelelően 17 és 17 óra 20 perckor indulnak.

– Bízunk benne, hogy legalább három ponttal megverjük Pöstyént, illetve abban is, hogy a csoportelső Hatay legyőzi az Energa Torunt bármilyen különbséggel; ha ezek teljesülnek, csoportmásodikként továbbjutunk. A következő, már egyenes kiesési szakasz december 14–21. között zajlik, a legjobb nyolc csapat januárig nem lesz érdekelt a küzdelemben, míg a 9–24. helyezettek egymás ellen mérkőznek, az ellenfeleket koefficiens alapján állapítják meg, a 9. a 24. helyen álló ellen, a 10. a 23. ellen és így tovább, vagyis minden egyes pont sokat számíthat a sorrend felállításakor – részletezte Rusz István.

Zoran Mikes vezetőedző szerint abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a hazai pálya előnyét élvezhetik ezen a sorsdöntő találkozón.

– Az eddigi öt mérkőzésen szerintem jó benyomást keltettünk. hogy bebiztosítsuk a továbblépést a következő szakaszba. Meghatározó játékosaink sérülése hátráltatott az elején, de mostanra már ez az akadály elhárult, és készen állunk az összecsapásra. Úgy vélem, kiérdemeltük az esélyt, hogy a továbblépésért küzdhessünk, remélem, a szurkolók segítségével kiharcoljuk ezt. Sokat javult a játékunk az idénykezdéshez képest, ezért optimista vagyok – fogalmazott a bosnyák szakember.

Mikes hangsúlyozta, továbblépés esetén még legalább egy színvonalas nemzetközi mérkőzést elhoznak Szentgyörgyre, de akár többet is, attól függ, kivel kerülnek szembe.

– Ilyen Arénával, ilyen közönséggel a lehető legtöbbre kell törekednünk, ezért ma mindent beleadunk a pályán – ígérte a vezetőedző.

Az Európa jelenlegi legjobb 50 csapata között a 46.-ként rangsorolt Sepsi–SIC legutóbb hazai pályán 71-49-re leiskolázta az Energa Torunt, majd idegenben csatázott óriásit az éllovas Hatayjal (73-67) a D-csoportban. A hazai bajnokságban veretlen zöld-fehérek vasárnap 18 órától a szintén hibátlan Szatmárnémeti otthonában rangadóznak, a mérkőzést élőben közvetíti a hazai szövetség (FRB) YouTube-csatornája.

A női Nemzeti Ligát közvetítő DigiSport az eddigi hét fordulóban nem tartotta érdemlegesnek, hogy élőben számoljon be a bajnoki címvédő meccseiről (az Európa-kupáról nem is beszélve). Rusz elmondása szerint eddig mindössze egyszer keresték meg őket ez ügyben, a Sirius elleni találkozó előtt, amikor is arra kérték a klubot, hogy halassza hétfőre az összecsapást, olyan körülmények között, hogy szerdán már Törökországban volt jelenésük a Hatay ellen. Vajon hány bajnokságot kell még megnyernünk, hogy bajnokhoz méltó elbírálásban részesüljünk?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük