Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hadnagy aláírt

Hadnagy aláírt Sport

Egy évvel meghosszabbította szerződését a Sepsi OSK 80-as mezszámú klasszisa, Hadnagy Attila. A tapasztalt támadó így a 2018–19-es szezonban is bevethető lesz a piros-fehéreknél.

Hadnagy Attila 2016-ban Botoşani-ból tért haza szülővárosába, az akkor még másodosztályú Sepsi OSK-hoz, és oroszlánrészt vállalt abból, hogy csapata feljutott az élvonalba. A szeptember 8-án 38. életévét betöltő gólgyáros érdeklődésünkre úgy fogalmazott, egy év még benne van a „lábában”, és mindent megtesz azért, hogy tapasztalatával segítse a csapatot.
– Bár kevesebb szerep jutott nekem az elmúlt szezonban, úgy érzem, hasznára váltam a csapatnak, tudtam motiválni és ösztönözni a játékostársaimat, és döntő fontosságú gólokat szereztem. Még egy évig a pályáról akarom segíteni a fiúkat, egyelőre a felkészülés elején tartunk, és további erősítésekre van szükségünk, de bízom benne, hogy a play-outbeli sikereinket megismételjük az új idényben – nyilatkozta lapunknak a támadó.
Hadnagy Attila szakértelmére számítanak a klubnál azután is, hogy végleg szögre akasztja cipőjét. Annyi bizonyos, a játékos nem kíván edzősködni, de a vezetőségben kamatoztatni tudja tudását. „A román futballban öregedtem meg, ez az, amihez értek, amit szeretek, az itt tanultakat több mint bizonyos, hogy jövőtől a vezetőségben hasznosítom” – szögezte le. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük