Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fejlesztené a sportágat

Továbbra is bizalmat szavaznak Novák Károly Eduárdnak, aki folytathatja megkezdett munkáját és a következő négy évben is elnökként irányíthatja a Román Kerékpáros-szövetséget. A paralimpiai bajnokot a pénteken, Bálványoson tartott tisztújító közgyűlésen választották újra.

Az 1976-ban Csíkszeredában született Novák Károly Eduárd Románia egyetlen paralimpiai bajnoka, 2013-2016 között már vezette a Román Kerékpáros-szövetséget. Az újraválasztott szakvezető Facebook-oldalán jelentette be győzelmét. „Öt órás vitát követően újraválasztottak a Román Kerékpáros-szövetség elnökének. Köszönöm mindenkinek a támogatást és ígérem, hogy a következő négy évben a román kerékpározás felkerül az európai térképre” – fogalmazott.

Novák tervei között szerepel a sportminisztériumtól éves finanszírozást nyerni a 2017-2020-as olimpiai és paralimpiai ciklusra. Emellett szeretne legalább egy férfi és egy női országúti kerékpárost, illetve egy hegyikerékpárost kijuttatni a 2020-as tokiói olimpiai játékokra és legkevesebb három férfi—és egy női kerékpárost a tokiói paralimpiai játékokra. A szövetségi elnök a 2020-as olimpián minimum egy olimpiai érem megszerzését tűzte ki célul. Emellett fejlesztené az összes kerékpáros sportágat az országban, a gyerekek nevelésére és a leigazolt sportolók számának növelésére is nagy hangsúlyt fektetne.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük