Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elődöntőben a Sepsi–SIC

Elődöntőben a Sepsi–SIC Sport

Meggyűlt a baja Alexandriával a Sepsi–SIC-nek, a hazai pálya előnyét élvező Teleorman megyeiek nem adták olcsón a bőrüket a női kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntőjének második összecsapásán, a címvédő zöld-fehérek a második játékrészben biztosították be győzelmüket.

Az alapszakaszgyőztes sepsiszentgyörgyiek számára nem indult jól a találkozó, S. Rule vezényletével a házigazdák egy 7-0-s rohammal jelezték, nem kívánják megkönnyíteni a címvédő dolgát. Jeffery dobta a SIC első pontjait, alig 3 perc elteltével 12-2-őt mutatott az eredményjelző. Innentől magához tért a görcsösen kezdő Mikes-csapat, Shegog zsinórban szórt 6 pontjával lefaragott a hátrányból, majd Jeffery 5 pontjának és a betörésből újfent eredményes Shegognak köszönhetően 15-nél kiegyenlített. Innentől ment az adok-kapok, a mieink 27-25-re hozták az első negyedet.

Fej-fej mellett haladtak az együttesek a második tíz percben is, de a Sepsi–SIC vonulhatott négypontos előnnyel pihenőre. Érződött a játékon, hogy a zöld-fehér mezesek a második félidőben szerették volna dűlőre vinni a dolgot, és az új erőre kapó Gödri-Părău irányításával tízpontos előnyből kezdték a zárószakaszt (54-64). Végül gond nélkül hozták a kötelező győzelmet, és ezzel két megnyert meccs után bejutottak az elődöntőbe.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés: CSBT Alexandria – Sepsi–SIC 75-85 (25-27, 14-16, 15-21, 21-21).

Az április 7-én kezdődő elődöntőben a Galaci Phoenixet kétszer legyőző Brassói Olimpia (tegnap: 96-75-re, korábban: 74-72-re) lesz az ellenfél. A második meccsen Szatmárnémeti nem tudott újabb meglepetést okozni, 53-57-re kikapott Târgoviștétől, így 1-1 az állás kettejük párharcában. A Kolozsvári U másodszor is simán lelépte az Aradi ICIM-et (73-59 és 68-56) és jutott a legjobb négy közé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük