Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elfogyott a végére a KSE

Elfogyott a végére a KSE Sport

Újabb sérüléshullám sújtja a KSE női kézilabdacsapatát, amely meglehetősen tartalékosan volt kénytelen felállni szerdán a vendég Râmnicu Vâlcea ellen az A-osztályos pontvadászat hétközi, 4. fordulójában. A több sebből vérző együttes hétvégi mérkőzését elhalasztotta, így legközelebb jövő kedden lép pályára Nagybányán.

Voloncs Júlia után Mátis Zita is kidőlt a csatasorból, a csapat húzóembere vádlisérülés miatt pár hétig kényszerpihenőzik, de kisebb problémák miatt Mátis Henrietta sem állhatott Jakabos István edző rendelkezésére a szerdai játéknapon. Ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy mérkőzés közben lesérült Dobra Anett, Kovács Ágota és Mátis Zsuzsa is, könnyen kiszámíthatjuk, hogy a kispad rövidsége miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót a kézdivásárhelyi együttes.

Gyors vendéggóllal indult a meccs, amire Bardócz Emőke hétméteressel válaszolt, innentől fogva viszont megléptek a vendégek, a 10. percben már 2–6-ra vezettek és folyamatosan nőtt az előnyük. Az első negyedóra (3–10) után nyilvánvalóvá vált, hogy a kézdiek nem tudnak felnőni a feladathoz, a vendégek diktálták a ritmust, míg a kék-fehérek nehezen jutottak el helyzetekig, támadásaik rendre elhaltak, szünetre 6–21-re hízott a különbség a két csapat között.

A második játékrészben sem változott a játék képe, Bardócz Emőke ugyan próbálta tartani a lelket a KSE-ben, de mivel nem tudták semlegesíteni az ellenfél átlövőit és beállóját, illetve támadásban is pontatlanok voltak, így sima vereséget szenvedtek.

Kézdivásárhelyi SE–Naţional Râmnicu Vâlcea 17–38 (6–21). Kézdivásárhely, városi sportcsarnok, mintegy 150 néző. Vezették: A. Moldovan, M. Stan (mindketten Maros megyéből). KSE: Rofel – Motoc 4/2, Chirvase 3, Kovács 1, Bardócz 7/3, Dobra, Mátis Zs. 2 (játszott még: Fülöp – Nagy, Opra). Rm. Vâlcea: Ciucă – Vâlcan 1/1, Bălăcean 3, Marin 7, Necula, Stamin 5/1, Neacşu 11 (játszott még: Dugheru, Matei 1, Mincu 1, Şchiopu, Moroianu 7, Ciuci 2). Büntetőpercek: 6–7. Hétméteresek: 6–4 (értékesítve: 5–2).

A 4. forduló további eredményei: Mioveni–Brassói Corona 31–19 (14–11), Székelyudvarhely–Nagyvárad 31–37 (14–22), Resicabánya–Nagybányai Minaur 19–28 (10–15), Temesvári SCM–Marosvásárhelyi Mureşul 32–26 (16–11), Kisjenő – Temesvári CSU 35–31 (15–17), Marosvásárhelyi Olimpic–FC Argeş 32–25 (14–13).

–Egymás után dőlnek ki a lányok, nagyon nehéz helyzetben vagyunk, egyszerűen nincs, akiből összerakni a csapatot. Játékosokat kell szerezzünk, van jelentkező is, legalább 4–5 játékos kell nekünk. Ilyen a kézilabda, hozzá kell szokni, én már az elejétől leszögeztem, hogy ez az év a csapatépítés jegyében telik, jelen pillanatban ennyit tudunk nyújtani, de lesz ez jobb is, edzünk és dolgozunk folyamatosan. A nézőktől bocsánatot és türelmet kérek – nyilatkozta meccs után Jakabos István edző.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük