Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Egy lépésre az elődöntőtől

Egy lépésre az elődöntőtől Sport

A női kosárlabda Nemzeti Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott a bajnoki címvédő Sepsi-SIC, miután pénteken 96–44 (22–20, 29–2, 25–7, 20–15) arányban leiskolázta az alapszakasz nyolcadik helyén záró Gyulafehérvári Egyetemet a Sepsi Arénában. A visszavágót kedden játsszák.

A vendégek kisebb meglepetésre a mérkőzés elején tartani tudták a lépést a többet hibázó címvédővel, az első percekben fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Fehér megyeiek pedig a vezetést is átvették, amit csak az első negyed végén engedtek ki a kezükből. A folytatásban megrázta magát a Sepsi-SIC, a házigazdák támadásban és védelemben is hatékonyabban játszottak, sorozatban 21 pontot szereztek, ellenben a Manuel Angel Rodriguez Escudero irányította együttesnek a második negyedben mindössze egy kétpontos kosarat engedélyeztek, amelyet Jessica January értékesített (51–22).
A lényeges kérdések tehát már az első félidőben eldőltek, szünet után Gyulafehérvár továbbra is nehezen talált a gyűrűbe, míg a szentgyörgyiek folyamatosan növelték előnyüket, közelről és távolról is jól céloztak, illetve lepattanók terén is ellenfelük fölé nőttek. A zöld-fehér mezesek az utolsó játékrészben 55 ponttal is vezettek, a Gyulafehérvári Egyetem csapatának esélyt sem adva a felzárkózásra. A címvédő 29 pontot szerzett a vendégek eladott labdáiból, a cserejátékosai is kiemelkedőbben teljesítettek, valamint ellentámadásokból sem kegyelmeztek.
A Sepsi-SIC színeiben két játékos is dupla-dupla teljesítményt ért el, a mérkőzés legjobbja a 24 pontot szerző Adrienne Webb volt, aki tíz lepattanóval is segítette csapatát, míg Annemarie Gödri-Părău 12 pontot és 10 gólpasszt dobott be a közösbe. Rajtuk kívül még három zöld-fehér mezes – Danielle Hamilton-Carter, Nathalie Fontaine és Tyaunna Marshall – is legalább 10 pontot jegyzett.
Sepsi-SIC: Webb 24/9, Marshall 12, Mijović 9, Gödri-Părău 12, Nea­gu. Cserék: Fontaine 11, Kilin 3/3, Hamilton-Carter 10, Džankić 8/6, Kovács, Stoenescu 7/3, Huţanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Gyulafehérvár: Fodor 4, Fleşer 2, Arsenic 7, January 16/3, Fleming 10. Cserék: Plăviţu, Ignat 1, Crăciun 2, Cutaş, Bobar. Vezetőedző: Manuel Angel Rodriguez Escudero.
A Sepsi-SIC kedden 12 órától a párharc második mérkőzését Gyulafehérvár vendégeként vívja a rájátszásában, és egy újabb győzelemmel bejuthat az elődöntőbe.
A negyeddöntő többi eredménye: Szatmárnémeti VSK – Temesvár 71-82, Brassói Olimpia – Aradi ICIM 73-66, Kolozsvári Egyetem – Alexandria 72-71. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük