Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Edzőmeccs a KSE-nek

Edzőmeccs a KSE-nek Sport

Ma délután újabb felkészülési mérkőzés vár a III. liga rajtjára készülő Kézdivásárhelyi SE labdarúgócsapatára, amely 18 órától azt az FK Csíkszeredát látja vendégül a Sinkovits Stadionban, amely az előző szezonban az utolsó pillanatban maradt le drámai módon a II. ligába való feljutásról.

A kézdivásárhelyi alakulat túl van már az edzőtáborozáson, illetve több edzőmérkőzést is lejátszottak a Gazda József irányította kék-fehérek, a Szatmárnémeti Olimpiától elszenvedett sokgólos vereség után 2-1-re legyőzték Szászhermányt, 7-2-re Prázsmárt és 6-2-re Ozsdolát. A mai mérkőzésen kívül több felkészülési mérkőzést is beterveztek, csütörtökön egy gyulafehérvári csapat látogat a céhes városba, majd augusztus 5-én, szombaton Zernyesten lépnek pályára a legények. A tervek szerint a KSE augusztus 9-én újra összecsap Csíkszeredával, augusztus 12-én pedig Székelyudvarhelyre utazik, majd 14-én a Lăcătuş-féle Steaua érkezik a Sinkovits Stadionba. Az augusztus 25–26-ai bajnoki rajt előtti utolsó edzőmeccset 19-én hazai pályán vívják a mieink, az ellenfél újfent Székelyudvarhely lesz.

Gazda edző elégedett a felkészülés menetével, elmondása szerint 99 százalékban kialakult a keret, amellyel nekivágnak a harmadosztályos kihívásoknak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük