Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Döntőzik a Sepsi–SIC2

A Sepsi–SIC női élvonalbeli megkoronázásával még nem ért véget a kosárlabdaidény, a sepsiszentgyörgyi bajnok másodcsapata ugyanis mától Marosvásárhelyen csatázik a másodosztályos pontvadászat utolsó tornáján.

Az élvonalban szereplő klubok a szövetség döntése értelmében kötelező módon be kellett nevezzenek szatelitcsapataikkal az I. ligába. A klubok javarésze szükséges rosszként tekintett a másodosztályos pontvadászatra, ahonnan időközben visszalépett a Galaci Phoenix és a Gyulafehérvári CSU2. Azok a klubok, amelyek a Nemzeti Ligába való feljutásért harcolnak, külön elődöntő-sorozatban szerepeltek, a döntő még hátravan.
A marosvásárhelyi tornán a résztvevő hat csapat napi két meccset játszik ma és holnap, péntekre egy-egy találkozó marad. És hogy tétje is legyen a megmérettetésnek, a legjobbak kedvezményt kapnak a szakszövetség által a Nemzeti Liga 2017–2018-as szezonjában való indulásért meghatározott illetékből, a győztes 20, a második 15, a harmadik 10, a negyedik helyezett pedig 5 százalékkal kell kevesebbet befizessen a FRB számlájára.
A szabályzat értemében legalább öt U21-es játékosnak kell szerepelnie a bírói lapon, illetve legalább egy hazai U21-es kosárlabdázónak a mérkőzés teljes ideje alatt a pályán kell lennie. Az élvonalban szereplő kosárlabdázók közül csak az léphet parkettra ezúttal, aki idén legalább öt meccset kipipált a másodcsapatban.
A Sepsi–SIC2 ma 11.30-tól a Kolozsvári Egyetem2-vel, 17 órától pedig az Aradi ICIM2-vel találkozik, csütörtökön 11.30-tól az Alexandria2, 17.30-tól pedig a Brassói Olimpia2 lesz az ellenfelük, míg pénteken 16 órától a Marosvásárhelyi Sirius2 ellen zárják a tornát. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük