Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bronzérem az ISK-nak

Bronzérem az ISK-nak Sport

A Sepsiszentgyörgyi ISK két csapattal képviseltette magát a második alkalommal megrendezett országos strandkézilabda-bajnokságon, nem is akárhogyan, a lányok egy bronzéremmel és egy 5. hellyel a tarsolyukban tértek haza.

A Sepsiszentgyörgyi ISK kézilabdázói számára ez volt az első alkalom, hogy a sportág homokos pályán játszott, szabadtéri válfajában méretkeztek meg. A Román Kézilabda-szövetség a Május 2. tengerparton rendezte meg az országos megmérettetést, amelynek rajtjánál 27 utánpótláscsapat sorakozott fel. Az ifjúsági B (2002–2003-ban születettek) és ifjúsági A (1999–2001 között születettek) korosztályú együttesek seregszemléje jól sikerült a strandkézilabdában még tapasztalatlan háromszékieknek, ugyanis előkelő helyen végeztek mindkét kategóriában. Az ifjúsági B-korosztályú Sepsi ISK bronzérmes lett Kolozsvár és Ploieşti mögött, míg az ifjúsági A-korcsoport 5. helyet ért el, itt Konstanca lett a bajnok.

– Most ismerkedtünk a sportággal, de úgy gondolom, a pódiumos helyezés önmagáért beszél, kicsivel több felkészüléssel talán még jobb is lehetett volna. Ezzel együtt megmutattuk, hogy egy jó csapatot alkotunk, nagyon ügyesek a lányok, elváráson felül teljesítettek, és nagyon büszkék vagyunk rájuk – nyilatkozta érdeklődésünkre Vida Attila edző.

A Sepsi ISK kerete: kapusok: Költő Kincső, Nagy Edina; mezőnyjátékosok: Kovács Petra, Csákány Nikolett, Imre Szende, Szabó Boglárka, Veres Kriszta, Radu Oana, Popica Elena, Nagy Anita, Földes Tímea, Józsa Noémi, Chirvase Cătălina. Edzők: Vida Attila és Kolumbán Anett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük