Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Biztató debütálás

Biztató debütálás Sport

A KSE tekecsapata debütált az A-osztályos országos bajnokságban, az eredetileg a hónap elejére betervezett bajnoki fordulót az elmúlt hétvégére ütemezték be.

A kézdivásárhelyiek a komoly játékerőt képviselő Marosvásárhelyi Elektromaros pályáján mérkőztek meg, és ugyan 6-2 arányú vereséget szenvedtek, de két játékosuk révén sikerült pontot rabolniuk az ország élvonalához tartozó csapattól. Várdó Olivér (528 fa) és Harai János (506 fa) bizonyult a KSE két legeredményesebb játékosának, az ifjúsági Elekes Sándornak (424 fa) ez volt az első mérkőzése. A csapat tagja volt még Bögözi József (519), Harai Jenő (506) és ifj. Kiss György (501) is. Végeredmény: Elektromaros – KSE 3157-2984.

Jó hír a kézdivásárhelyieknek, hogy múlt hétfőn a hazai szakszövetség hitelesítette a tekepályát, vagyis a KSE ezentúl feljogosult A-divíziós mérkőzések lebonyolítására – tudtuk meg Várdó Olivér szakosztályvezetőtől, aki szerint ezáltal az utánpótlás-nevelésre is nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni. Még apró munkálatokra ugyan szükség van, hogy a terem teljes pompájában ragyogjon, de bíznak az önkormányzat támogatásában. A legközelebbi bajnoki fordulóban Petrillára látogatnak a tekézők, de októberben már a hazai pálya előnyét élvezhetik a bajnokságban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük