Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Becsúszott egy újabb vereség

Becsúszott egy újabb vereség Sport

Nagy Sándor irányítása alatt támadó felfogásban lépett pályára a Sepsi OSK a vendég Botoșani ellen hétfőn este, a labdarúgó élvonal 16. fordulójában. Az első félidőben mutatott játék alapján úgy tűnt, megtörhet a piros-fehérek nyolc forduló óta tartó nyeretlenségi sorozata, ám a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat, Hadnagy Attila a kiállítás sorsára jutott, az emberhátrányban játszó OSK 2-0 arányban hajtott fejet a brassói hóesésben.

Zord télies körülmények közepette debütált a Sepsi OSK vezetőedzőjeként az erdővidéki Nagy Sándor, aki meglehetősen támadó szellemben küldte harcba csapatát, a sepsiszentgyörgyiek elszántan és lendületesen kezdték a mérkőzést, több alkalommal is könnyedén eljutottak az ellenfél kapujáig, azonban játékukból hiányzott a precizitás a helyzetek befejezéséhez. Hiába volt az OSK-nál többet a labda az első játékrészben, az enyhe mezőnyfölény kevés volt a gólszerzéshez.

A 14. percben a hazaiak Fülöp és Herea lövései révén kerültek közel az ellenfél kapujához, majd a folytatásban Patrick Petre beíveléseiből adódtak veszélyesebb helyzetek, Herea lábbal, majd Fülöp fejjel próbálkozott, hiába. A másik oldalon Kuku térddel igyekezett meglepni Miron kapust, aki viszont résen volt, és szögletre mentett. A 36. percben Petre szöglete után Herea 20 méterről bombázott fölé. A Botoșani szép lassan átvette a mérkőzés irányítását, de igazán nagy helyzetekig nem jutottak. A sűrűsödő hóesésben, amikor mindenki a szünetre várt, Petrovic értelmetlenül szabálytalankodott Romannal szemben, a jogosan megítélt büntetőt Buș értékesítette higgadtan.

A második félidő elején megpecsételődött a három pont sorsa, Bordeian veszélytelennek tűnő lövésébe Burlacu beleért, és a labda szerencsétlen módon a hálóba pattant (0-2). A kétgólos hátrány megtörte a Sepsi OSK igyekezetét, töredezetté és mindenféle elképzelést nélkülözővé vált a játékuk, majd az időjárás is beleszólt a párharcba, így Hadnagy Attila túlságosan könnyen jött kiállítását leszámítva kevés említésre méltó esemény történt a lefújásig. A vendégek akár három–négyre is növelhették volna előnyüket a véghajrában, de sem Kuku, sem Bordeianu nem tudta mattolni Miront.

Labdarúgó I. liga, 16. forduló, Brassó, Ifjúsági Stadion, mintegy 450 néző: Sepsi OSK – FC Botoșani 0-2 (0-1), gólszerzők: L. Buș (45+1 – tizenegyesből), Bordeianu (55.).

Sepsi OSK: B. Miron – Răduțoiu (Mitra 86.), Cr. Dima, R. Damian, Grecu – Petrovic, Burlacu (Papsys 62.) – Fülöp, Cl. Herea, P. Petre (Astafei 59.), – Hadnagy. Edző: Nagy Sándor.

FC Botoșani: Cobrea – Ungurușan, A. Burcă, A. Miron, Dumitraș – Tincu, Bordeianu – L. Buș (Oaida 70.), Moruțan (Serediuc 82.), M. Roman (Târnovan 57.) – Kuku. Edző: Costel Enache.

Sárgalap: Răduțoiu (34.), Grecu (37.), Hadnagy (59.).

Kiállítva: Hadnagy (79.).

A 16. forduló többi eredménye: Jászvásár – Chiajna 3-1, Voluntari – Juventus 0-0, Temesvári Poli – Astra Giurgiu 2-1, Kolozsvári CFR – Medgyesi Gázmetán 0-0, Krajovai CSU – FCSB 2-5. A Dinamo – Viitorul találkozó tegnapi lapzártánk után kezdődött.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük