Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Barátságos döntetlen

Barátságos döntetlen Sport

A jelenleg a 7. helyen álló Sepsi OSK a Pancho Arénában csapott össze, a 9. helyen tanyázó Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, ami egyúttal a román és a magyar első osztályú csapatok megmérettetését is jelentette. A barátságos mérkőzésen 1–1-es döntetlen született.

 

Talán még a hangosbemondón szóló zenét is lehalkították a rendezők, amikor a szurkolótábor rázendített a „Hajrá, Szentgyörgy!” rigmusra, amitől az egész stadion visszhangzott. A keménymag táborához folyamatosan csatlakoztak a már Magyarországon élő háromszékiek is. A vendégszektorba tévedt szurkolókat az „Itthon vagyunk” sűrű ismétlése hívta át a hazaiaknak fenntartott helyre. A jó hangulat megteremtéséhez hozzájárult az is, hogy Diószegi László és Pataki Attila együtt énekelték el a szurkolókkal a Sepsi OSK csapathimnuszát.

A barátságos mérkőzésekre jellemzően érezhető volt, hogy nincs tétje ennek a találkozónak, ami már az első percek játékán megmutatkozott. Az első értékelhető helyzetet a 12. percben Tandia fejese jelentette, de nem igazán veszélyeztette a házigazda kapuját. A Sepsi OSK fokozatosan vette át a meccs irányítását, a Puskás Akadémia csak egy távoli lövés erejéig tudta jelezni, ők is a pályán vannak. A vendégek támadását néha szabálytalankodással tudták megállítani, egy ilyen sárga lapot is ért a 22. percben Poór számára. Aztán egy jobboldali kiugratás során Hadnagy lerázta védőit, gyönyörű csellel becsapta a Puskás Akadémia kapusát, és a hálóba gurította a labdát (0–1).

Ezek után a hazai csapat aktívabban kezdett el focizni, és a 33. percben egy távoli lövéssel ismét veszélyeztette a Sepsi OSK kapuját, labda a kapufán csattant. Nem sokkal a félidő lefújása előtt Prosser törte át a Puskás védelmét jobb oldalról, és szép beadással Tandia fejére emelte a labdát, aki a hazai védők gyűrűjében csak hajszálnyival fejelt mellé.

Szünet után mindkét vezetőedző cserélt, a Puskás hat, míg az OSK öt új játékossal lépett pályára, de az új felállással is nehezen vált lendületessé mérkőzés, mindkét csapat gyakran folyamodott szabálytalansághoz. A 60. percben a Puskás ismét egy távoli lövéssel próbálkozott, és akkor egyértelműnek tűnt, hogy erre építi stratégiáját. Végül így is szerezte meg Jan Vlasko az egyenlítő találatot. Rögtön utána a Sepsi ellentámadásba lendült, és a 70. percben a Puskás Akadémia kapuja elé keveredtek, ahol egy kézgyanús helyzetnél a játékvezető továbbot intett. A vendégek még indítottak néhány szép támadást, de a mérkőzés az 1–1-es „barátságos” eredménnyel zárult.

Kovács Attila, a szurkolótábor egyik vezetője is hangsúlyozta lapunknak, nem igazán az eredmény volt a lényeg, hanem hogy az elszármazott sepsiszentgyörgyiekkel együtt szurkolhattak a csapatért. Ez egy találkozó is volt egyben, ahol sok ismerős beszélhetett egymással, mindenki jó érzéssel mehetett haza. Hangsúlyozta, a novemberben esedékes dunaszerdahelyi meccsre sokkal többen indulnak majd szurkolni, hiszen hasonlóan jó élménynek ígérkezik, hogy az ottani magyarokkal együtt szurkolhatnak. Végül a szurkolótábor elénekelte a székely himnuszt, a csapat pedig megköszönte a támogatást.

Puskás Akadémia FC – Sepsi OSK 1–1 (0–1). Vezette: Zierkelbach (Bonemissza, Legeza). Gól: Hadnagy (23.), ill. Vlasko (68.). Sárga lap: Poór (22.), Mioc (26.), ill. Diarrassouba (73.), Draghici (79.)

PAFC: Hegedüs L. (Danilovics, 46.) – Osváth, Szolnoki, Heris (Vega, 46.), Poór, Trajkovski (Balogh B., 46.) – Vlasko, Mioc (Zsidai, 46.), Urblík – Latifi (Radó A, 46.), Arabuli (De Jesús, 46.).

Sepsi OSK: Fejér (Stoian, 46.) – Gabriel Moura, Diarrassouba, Ursu, Jovanovic – Velev (Vasvari, 46.), Karnickij – Prosser (Draghici, 46.), Tandia, Nouvier (Hamed, 46.) – Hadnagy (Dodoi, 46.).

Tóásó Előd*

* (Cikkünk szerzője az a székelyföldi származású fiatalember, aki közel hat évet töltött bolíviai börtönökben, miután az ottani hatóságok Evo Morales elnök elleni merénylettel vádolták meg. Az állítólagos merénylet leleplezésekor, egy rajtaütés során társait, Rózsa-Flores Eduárdót, Magyarosi Árpádot és Michael Dwyert megölték, őt és Mario Tadic-ot letartóztatták. Tóásó 2015-ben vádalkuval szabadult, a Baptista Szeretetszolgálat egy kevéssé forgalmas határátkelőhelyen, 4650 méteres tengerszint feletti magasságon, csomagok nélkül hozta ki az országból. Azóta Magyarországon él, jelenleg újságíró, tavaly ősszel debütált a Hír TV műsorvezetőjeként.)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások