Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az első idegenbeli diadalért

Az első idegenbeli diadalért Sport

Kiélezett küzdelemre lehet számítani a mai Jászvásári CSMS – Sepsi OSK összecsapáson a labdarúgó I. liga 8. fordulójában, a sepsiszentgyörgyiek első idegenbeli győzelmükre hajtanak. Suciu Valentin edző pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, céljuk a három pont bezsebelése, és bízik benne, hogy egy összeszedett, győzelemre éhes csapat lép pályára ma este.

Hét forduló letelte után az OSK két győzelemmel és öt vereséggel a háta mögött a tabella 10. helyéről várja a jászvásári mérkőzést, míg mai ellenlábasa kilenc ponttal a nyolcadik. Legutóbb a fővárosi Dinamo otthonában szenvedett sajnálatos vereséget a szentgyörgyi gárda (1-0).

– Nehéz szavakat találni egy sikertelenebb periódus után, ennél sokkal többet várunk el mindannyian a csapattól, például a Dinamo elleni meccsen ki kellett volna használjuk a fővárosiak gyengébb formáját. Most a Jászvásár elleni meccsre koncentrálunk, és biztos vagyok benne, hogy meggyőzőbb játékkal tudunk előrukkolni, mivel nagyon motiváltak a legények. Öntudatosabbak és felelősségteljesebb a hozzáállásuk, mint a bajnokság kezdetén, ráadásul tapasztaltabbak, rengeteget tanultak a vereségekből is. A védelemben egyre jobban teljesítünk, amiben gyengélkedünk, az a támadójáték, több bátorság és elszántság kell az eredményességhez – közölte Suciu Valentin edző.

A pontvadászat kezdete óta folyamatos sérüléshullám sújtja a csapatot, ami alaposan megnehezíti a szakvezetés munkáját. Fülöp Istvánt izomszakadással kezelik, Huiban egyénileg készül, jó hír viszont, hogy Nikolic már a csapattal edz. Jászvásár erős ellenfélnek számít hazai pályán, de az edző szerint ettől függetlenül a piros-fehérek a három pontért utaznak oda.

– Jászvásár a tavaly bebizonyította, mennyire jó csapat. A nyáron történtek változások a keretükben, új játékosok jöttek, de jelenleg úgy tűnik, jó formának örülhetnek, és összeszokottabb egységet alkotnak, mint mi. Ennek ellenére mellettünk szól az eltökéltségünk, hogy pontokat akarunk gyűjteni – így a szakember.

Fontos tehát, hogy az OSK minden lehetőséget kihasználjon a gólszerzésre, agresszív támadójátékra, összeszedett védekezésre és pontos pontrúgásokra lesz szükség a győzelemhez. Patrik Petre a Dinamo elleni meccs egyik legjobbja volt, ám mégis magára haragította a háromszéki szurkolókat. A fiatal középpályás pénteken a sajtó munkatársai előtt hangsúlyozta, nem kívánt semmit „üzenni” azzal, hogy a fővárosi szurkolókkal beszélgetett, miközben a Székely Légió a himnuszt énekelte. „Én ott nőttem fel, számomra a Dinamo többet jelent egy klubnál, de ez nem jelenti azt, hogy nem teszek meg mindent a pályán azért, hogy győzzön az a csapat, amelynek tagja vagyok. Tisztelem a csapattársaimat, a klub vezetőségét és az OSK szurkolóit” – fogalmazott.

A szombati játéknap legnagyobb meglepetését az a Temesvári Poli szolgáltatta, amely a 60. percben 4-0-ra vezetett az esélyesebbnek tartott Kolozsvári CFR-el szemben, hogy a végén 4-3 arányban arasson bravúros győzelmet. A 8. forduló eddigi eredményei: Astra – Juventus 2-0, Krajova – Medgyes 2-0, Temesvári Poli – Kolozsvári CFR 4-3, Voluntari – Dinamo 1-3. A tegnapi Chiajna – Viitorul és FCSB – Botoşani találkozók lapzártánk után végződtek. Ma: Jászvásár – Sepsi OSK (21 órától). A mérkőzést a Dolce Sport, a DigiSport és a Look TV közvetítik élőben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük