Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Arab bürokrácia

Arab bürokrácia Sport

Egy hétbe sem telt, s már ki is tudta venni autóit a Port Szaíd-i kikötőből az Afrikát észak-dél irányban átszelni készülő Khumba Trans-Afrika Expedíció. A négytagú csapat tagjai számítottak arra, hogy meggyűlik a bajuk az arab bürokráciával. Nem csalódtak…

Napokig szórakoztak azzal, hogy az egyébként minden kétséget kizáróan tulajdonukba lévő két terepjárót, amelyet hajóval küldtek előre, s amelyekért tízezer eurós garanciákat is bekértek, valahogy „kiszabadítsák” a konténerből.

– A kikötői irodistáknak szemlátomást ráér, nekik nem sürgős, hogy hozzájussunk az autókhoz. Azzal kezdtük, hogy beiktattunk négy nulladik napot, mindjárt egy hete eljöttünk otthonról, s az autókat még csak nem is láttuk – nyilatkozta a hét végén Tulit Zsombor.

Információink szerint azóta az autók megvannak, az expedíció délnek vette az irányt. A Port Szaíd-i kényszerszünet arra azonban jó volt, hogy információkat gyűjtsenek egy olyan fiataltól, aki éppen befejezte 15 hónapos afrikai útját.

Minden egy helyben töltött nappal nő az az átlagtávolság, amit a többi napon meg kell tenni. A tervek szerint, a csapat kilenc országot átszelve, 16 ezer kilométert tenne meg Dél-Afrika Köztársaságig.

Az expedíció kiemelt médiatámogatója a Székely Hírmondó. Támogatók a Carola Egyesület, a Nexxon, a Bertis, a Depo, a Trisport, a Garmin, az Autototal, a BoemUrban, a Tuning Serv, a Pista bá, a Teamobil, a T3 Kiadó, az Ervin Impex, az Adonis, az Instal All, a Deante, a Demeter Lkl., a Contexp, a No Limit és a Bon Proiekt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások