Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A világ élén

Irattári sajtóbúvár legyen az uszonyán, aki internet nélkül rátalálna a nagypályás labdarúgásban felállított, három és fél évtizedes román világcsúcsra. Akkoriban, 34-35 évvel ezelőtt nem volt felkapott hír, nem is lehetett, mert a labdarúgás statisztikáival foglalkozó szakértők is csak később, 7-8 évvel ezelőtt fedezték fel, ráirányítva a román sajtó figyelmét.
A tények. A romániai C-osztályú labdarúgó-bajnokság hetedik (egyik nyugati) csoportjának 1983-1984-es bajnoki idénye volt a legkiegyensúlyozottabb a labdarúgás történetében az egész világon! Az első (Dévai Maros) és utolsó (kieső) helyezett között alig 10 pont volt a különbség, de nem ez a szenzáció, ilyen szempontból az 1965-66-os marokkói élvonalbeli bajnokság áll az első helyen 8 pont különbséggel. A részletek alapján mégis Romániáé a babér.
A 16 Hunyad, Temes és Krassó-Szörény megyei csapatot tömörítő bajnokságban a 2. és 14. helyezetteket alig 2 pont választotta el (31, illetve 29), a 28 ponttal utolsó Aninosza egyetlenegy győzelemmel feljöhetett volna a 6. helyre, a másik kieső pedig az 5. helyre. Akkoriban 2 pont járt a győzelemért, 1 pont a döntetlenért. A második helyezettnek 13 veresége volt, akárcsak a két kiesőnek, és a mezőny 16 csapata közül egyik sem veszített 14-nél többször, a legtöbben éppen 14-szer. Kilenc csapat végzett 29 ponttal, egyikük kiesett a C-osztályból. A 16 csapat közül 8-nak Bányász (Minerul) volt a neve.
A kiegyensúlyozott bajnoki táblázat lehetséges magyarázatai közül a színvonal eleve hanyagolandó, a csúcsfelállítás szándékossága úgyszintén. Logikailag és tényszerűen az történhetett, hogy a legtöbb mérkőzésen a pályaválasztó csapat győzött, kihasználta a hazai pálya előnyeit, ipari és bányászvárosokban nyilván a szurkolói nyomást is.
Mindezzel azért hozakodtam most elő, mert a jelekből ítélve másfajta világelsőségről nem­igen lesz alkalmunk beszámolni a román futball viszonylatában. A hamarosan kezdődő lesz az ötödik olyan vb, ahová a piros-sárga-kékek nem jutottak ki – igaz, Magyarországnak 1986 óta nem szurkolhatunk világbajnokságon…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük