Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zömében kis cégek

Zömében kis cégek Románia

Jóváhagyta tegnapi ülésén a szenátus költségvetési bizottsága az Adótörvénykönyvet módosító, 2017/79-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet, írja az Agerpres.

 

A tervezetet 6 támogató szavazattal és két tartózkodással, néhány módosító javaslat csatolásával fogadta el a szakbizottság. Az egyik ilyen módosító javaslat előírja, hogy azok a cégek, amelyeknek egymillió euró vagy annál kisebb a bevételük és legalább 45 ezer lej a törzstőkéjük, valamint legalább két alkalmazottat foglalkoztatnak, választhatnak a nyereségadó és a forgalmi adó között.

Eugen Teodorovici, a felsőház költségvetési bizottságának elnöke elmagyarázta az erről szóló vitán, hogy a cégek zöme – körülbelül 96 százaléka – az egymillió eurós bevételi érték alatt helyezkedik el. A bizottsági elnök szerint azért volt szükség arra, hogy a választási lehetőséget minimum két alkalmazott meglétéhez kössék, mert „nagyon jól tudjuk, hogy sok vállalatnak egyetlen bejelentett alkalmazottja sincs, és ezzel az intézkedéssel körülbelül 200 ezer munkahely meglétére derül fény”. Az Adótörvénykönyvet módosító, 2017/79-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet első kamaraként a szenátus fogja tárgyalni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük