Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Várható lépés volt

Várható lépés volt Románia

Lemondott tisztségéről Florin Iordache, a szociálliberális kormány igazságügyi minisztere tegnap, annak a – büntetőjog korrupcióellenes szigorán enyhítő – sürgősségi kormányrendeletnek a kezdeményezője, amely nagyszabású korrupcióellenes megmozdulássorozatot váltott ki országszerte.

Az azóta hatálytalanított kormányrendelet egyebek mellett a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeket módosította, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.

Iordache azt mondta, hogy minden kezdeményezése törvényes és alkotmányos volt. Hozzátette, olyan intézkedéseket javasolt, amelyek „létező, meglehetősen kényes” problémákra keresnek megoldást. „A javasolt tervezetekről társadalmi vita zajlott, megjelentek a minisztérium honlapján, és most parlament vita tárgyát képezik. Mindez azonban a közvéleménynek nem volt elég, ezrét úgy döntettem, hogy benyújtom lemondásomat az igazságügyi miniszteri tisztségről” – jelentette ki rövid sajtónyilatkozatában Iordache, aki a tegnapi kormányüléséről annak vége előtt távozott.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük