Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb virágimport-rekord

Újabb virágimport-rekord Románia

Romániában egyik rekord a másik után dől meg, ami a virágimportot illeti: csak 2016-ban a külföldről behozott virágmennyiség 88.325 tonnát tett ki, miközben az export 50-szer kevesebb volt – írja az Agerpres.

 

A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint, 2014 és 2016 között az a virágimport értéke 75 millióról 97 millió euróra nőtt, miközben az export 2,9 millió eurós szinten maradt. Ugyanakkor, a védett területen történő virágtermelés felére csökkent: míg 2013-ban 117 hektáron termeltek virágot, ez a szám 52 hektárra csökkent. A virágtermelés gyakorlatilag 12 (Ilfov, Fehér, Dâmboviţa, Máramaros, Prahova, Maros, Dolj, Giurgiu, Călăraşi, Szatmár, Bákó és Iaşi) megyében zajlik.

A legnagyobb beszállító Hollandia, amely világszinten is vezető helyet foglal el ezen a területen. Az ország területe ötször, a mezőgazdasági területe hatszor kisebb, mint Romániának, de a több évtizedes hagyomány és innováció túllépi ezeket a korlátokat. A világ legnagyobb virágexportőre évente 4,32 milliárd tulipánhagymát termel, ezeknek 80 százalékát exportálja, ugyanakkor az európai piacon megjelenő 1800 féle új növényből 65 százalékát Hollandiában termelik. A tulipánok mellett Hollandiából leginkább rózsát, szegfűt, orchideát és krizantémot hoznak Romániába.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük