Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb kilenc kilométer…

Újabb kilenc kilométer… Románia

Megnyitották a forgalom előtt az A3-as, észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas közötti kilenc kilométeres szakaszát, írja az MTI.

A pályaszakasz a kilenc éve megnyitott Aranyosgyéres–Gyalu autópályát hosszabbítja meg észak felé, és a Kolozsvár–Nagyvárad országutat is összeköti a Kolozsvár–Szatmárnémeti országúttal. Azt követően vált használhatóvá, hogy a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) pénteken átvette azt a Szamos fölötti hidat, mely a kilenc éve használt 52 kilométeres pályaszakaszt kötötte össze egy tavaly novemberben átadott, de mindeddig használhatatlan szakasszal. Narcis Neaga, a CNAIR vezérigazgatója úgy vélte: a legszebb romániai autópálya-szakaszra hajthatnak fel péntektől az autósok.

Andrea Barzanti, a kivitelező Tirrena Scavi társaság munkálatvezetője elmondta: azért volt nagy kihívás a két pályaszakaszt összekötő csaknem 700 méteres híd megépítése, mert a munkát az amerikai Bechtel társaság kezdte el, mely egyedi hídépítési technológiát használ. A Bechtellel azonban a román állam öt évvel ezelőtt felbontotta a szerződést. A munkálatokat befejező olasz cégnek két daruval kellett a pillérekre helyeznie az amerikai cég által legyártott, egyenként 170 tonnás összekötő elemeket.

Narcis Neaga a rögtönzött sajtótájékoztatóján elmondta: a hét elején hirdetik ki az észak-erdélyi autópálya magyar–román határhoz legközelebb eső Bors–Berettyószéplak szakaszának a befejezésére kiírt pályázat nyertesét. Itt is a Bechtel által mintegy 50 százalékban elvégzett munkákat kell befejezni. Azt is hozzátette: a most átadott pályát északnyugatra meghosszabbító Magyarnádas–Nádasszentmihály szakasz megtervezésére és kivitelezésére októberben, a Nádaszszentmihály–Berettyószéplak szakasz megtervezésére és kivitelezésére pedig novemberben hirdetik meg a pályázatot a közbeszerzések internetes rendszerében. Reményét fejezte ki, hogy 2019 tavaszán mindkét szakaszon kiválaszthatják a kivitelezőt. Az igazgató 2021–2022-re valószínűsítette, hogy autópályán lehet közlekedni Marosvásárhelytől a borsi határátkelőhelyig. Hozzátette: a határidőket nagymértékben befolyásolhatja, hogy lesznek-e óvások a pályázatok nyerteseinek a kihirdetése után.

Narcis Neaga az MTI kérdésére elmondta: az A3-as pályán Marosvásárhely felé novemberben adnak át két – együttesen 13–14 kilométeres – szakaszt. Korábbi sajtóhírek szerint azonban ezek nem lesznek használatba vehetők, míg további szakaszok is el nem készülnek. A CNAIR igazgatója újságírói kérdésre válaszolva elmondta: reményei szerint sikerül tartani azt az ígéretet, hogy a centenárium évében száz kilométer autópályát adjanak át.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük