Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb halálos áldozat

Újabb halálos áldozat Románia

A múlt héten 35-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma, valamint újabb 44 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből.

A 35. áldozat egy 39 éves brassói nő, aki – mindössze két hetet – ápolóként dolgozott a város gyermekkórházában. Szeptemberben megbetegedett, kiderült, hogy kanyarója van, ennek szövődményeként súlyos agyhártyagyulladás lépett fel. Több napig kómában volt, majd meghalt.

Az INSP által pénteken közzétett statisztikából kiderült, hogy a kanyaró eddigi 35 romániai halálos áldozata közül egyik sem kapta meg a védőoltást, közülük 16 nem töltötte be első életévét. Az áldozatok között négy kamasz és három felnőtt van.

Eddig országszerte 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta. Az elmúlt héten a legtöbb új esetet (10-et) Kolozs megyéből jelentették. Az INSP honlapján közölt összesítésekből látszik, hogy a járvány terjedése alábbhagyott: míg áprilisban még a heti 200-at is meghaladta az új esetek száma, augusztus óta nem éri el a százat, szeptember óta pedig az ötvenet.

A kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük