Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tesznek a kötelezettségekre

Tesznek a kötelezettségekre Románia

Tegnap az RMDSZ a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény sajátos romániai alkalmazásáról tájékoztatta az Európa Tanács szakértői küldöttségét Kolozsváron, áll a Szövetség tegnapi közleményében.

„Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. Romániának a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény alkalmazását bemutató jelentése sok pontatlanságot és ferdítést tartalmaz, hamis képet sugall arról, hogy itthon a kisebbségi jogokat hogyan tartják be. Ezt mi nem tudtuk elfogadni, hiszen a valóság teljesen más, ezért készítettük el egy évvel ezelőtt árnyékjelentésünket” – jelentette ki Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a tegnapi, kolozsvári találkozón.

Az ügyvezető elnök felidézte, Románia jelentése úgy készült el, hogy a külügyminisztérium nem tanácskozott a magyarság képviselőivel, nem vette figyelembe az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának két évvel korábban benyújtott észrevételeit sem. Úgy véli, a kisebbségi és nyelvi jogok betartása fakultatív ebben az országban, Románia pedig az alkotmánymódosítás után több mint egy évtizeddel sem fogadta el a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amely tartalmazná az identitás megőrzésének, kifejezésének és fejlődésének garanciáit.

A tanfelügyelőségek gyakran semmibe veszik a magyar tannyelvű iskolák sajátos gondjait, hatályos törvényeket nem ültetnek gyakorlatba, a román nyelv külön rendszer szerinti tanítása, a speciális tankönyvek és tantervek hiányában pedig akadozik, álla a közleményben.

Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetét emelte ki, ahol mai napig nem indították el a magyar oktatási vonalat, bár 2012. január elsejétől erre törvény kötelezi az intézményt. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöki tisztségének várományosa az anyanyelvhasználat korlátozásáról, Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök a kultúra, a tömegtájékoztatás és a visszaszolgáltatások területén észlelt gondokról, míg Benkő Erika Kovászna megyei képviselő a Székelyföldön tervszerűen kivitelezett jogtiprásról számolt be.

Romániában 1998. február 1-jén lépett hatályba az Európa Tanács által kidolgozott Kisebbségvédelmi Keretegyezmény, amelynek hazai gyakorlatba ültetéséről az országnak 2014-ben kellett volna elkészítenie a negyedik jelentését, ez 2 év késéssel valósult csak meg. A jelentésre válaszként az RMDSZ árnyékjelentést készített, majd ezt elküldte az Európa Tanács illetékes szakembereihez. A Keretegyezmény Tanácsadói Bizottsága az ország- és árnyékjelentések monitorizálásáért érkezik az országba, találkozik többek között az árnyékjelentést tevő kisebbségi politikai és civil szervezetek tagjaival is, ezt követően jelentést tesz, amely a Miniszteri Biztosság elé kerül.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük