Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sztrájkra készülnek

A Sanitas Szakszervezeti Szövetség országos tanácsa elfogadta csütörtöki ülésén az egységes bértörvény szülte elégedetlenség miatti tiltakozások ütemtervét, írja az Agerpres.

 

Iulian Pope első alelnök beszámolója szerint április 26-án tüntetésre gyűlnek össze Bukarestben, május 7-én figyelmeztető, majd május 18-án általános sztrájkot tartanak az egészségügyi alkalmazottak. „Az emberek nagyon fel vannak háborodva, kétlem, hogy nem gyűl össze a kellő számú aláírás. Nagyon sok az elégedetlenség. Azok is elégedetlenek, akiknek csökkent a bérük, és azok is, akiknek nem csökkent, de arra számítottak, hogy nőni fog” – magyarázta Pope. A Sanitas első alelnöke kifejtette, az egységes bértörvény módosítását követelik, nem a pótlékokra vonatkozó szabályozás megváltoztatását, amit kilátásba helyezett a munkaügyi miniszter.

Lia Olguţa Vasilescu tárcavezető szerdán egy Facebook-bejegyzésben azt írta, a bérek közötti méltánytalan különbségek kiküszöbölése érdekében a pótlékszabályozást kell felülvizsgálni, nem az egységes bértörvényt módosítani. A tárcavezető ismét hangsúlyozta, azért korlátozták az alapbérkeret 30 százalékára a pótlékok mértékét, „mert nem normális, hogy a pótlékok nagyobbak legyenek az alapfizetésnél”. „Az elv nem új, a régi bértörvényben is benne volt, csak soha nem tartották be, sőt: minden osztályon a maximális pótlékokat adták, függetlenül attól, hogy orvosról, ápolókról vagy a páciensekkel soha semmilyen kapcsolatba nem lépő alkalmazottakról volt szó. Így fedeztük fel, miután nyolc bukaresti kórháztól kikértük a kimutatást a bérköltségekről, hogy például a titkárnő nagyobb összegű pótlékban részesült, mint az orvos. (…) Ilyesmit nyilván nem lehet tolerálni” – fogalmazott bejegyzésében a miniszter.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások