Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szorul a hurok

Szorul a hurok Románia

Beidézték tegnap a legfőbb ügyészségre Ion Iliescu volt államfőt és Petre Roman volt miniszterelnököt, hogy kihallgassák a bányászjárással kapcsolatos ügyben.

Az Agerpres ügyészségi forrásokra hivatkozva azt írja, mindkettejüket azért idézték be, hogy tudomásukra hozzák, kiterjesztik az ellenük indított bűnvádi eljárást. Iliescut és Romant emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolták meg 2016 decemberében, a bányászjárással kapcsolatos ügyben.

A katonai ügyészség Iliescu és Roman mellett a SRI volt vezetője, Virgil Măgureanu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen indított bűnvádi eljárást az 1990-es bányászjárás ügyében. Az ügyészek szerint 1990. június 11-e és 15-e között a vádlottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a Belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 ezer bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat. A „támadás” nyomán négy személy életét vesztette, 1272-en megsérültek, 1242 személyt pedig megfosztottak alapvető szabadságjoguktól.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük