Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szilágyi maradt az elnök

Újraválasztotta elnökévé Szilágyi Zsoltot szombaton az EMNP kongresszusa Székelyudvarhelyen.

Szilágyi Zsolt elmondta, a kongresszuson elfogadták a politikai alakulat programját, amelybe olyan új pontokat iktattak be, amelyek a helyi közösségek megerősödését és a helyi értékek védelmét szolgálják. A hazai politikai helyzetet elemezve kijelentette: egy olyan országban élünk, ahol a szocialista kormány magához öleli a frissen alakult román nacionalista pártszövetséget, s ahol – az európai elvekkel ellentétes módon – mind a mai napig nem tartják maradéktalanul tiszteletben a tulajdonhoz való jogot.

– A Néppárt reményt jelent, egy olyan politikai alakulatot, mely tartja az önálló erdélyi magyar politika zászlaját, és vallja: élni kell az önrendelkezés jogával. Az RMDSZ továbbra is adós kampányban tett ígéreteivel, miközben továbbra is arra várunk, hogy elszámoljanak: mire is költik azt az évi 5 millió eurónyi támogatást, mely a mi adólejeinkből tevődik össze? Iránymutatónak tartjuk azt, ami 2009-ben a széles körű erdélyi magyar párbeszéddel kialakulóban látszott, s hangsúlyozzuk: ha szükséges, hajlandóak vagyunk együttműködni az RMDSZ-el úgy az önkormányzatokban, mint az országos politikában, ha ez az együttműködés az erdélyi magyarság szempontjából fontos kérdések köré szerveződik – jelentette ki Szilágyi.

A Néppárt elnöke hozzátette: tisztségviselőik mindig a lokális érdekeket fogják szem előtt tartani, s a kongresszus is ennek szellemében módosítja a párt politikai keretprogramját. „Készek vagyunk továbbá a román regionalista pártokkal is együttműködni, s örömünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy végre a románság soraiból is egyre többen vannak, akik a centralizáció helyett a regionalizmus mellett teszik le voksukat” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük