Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Csak jönnek
Tizenhat határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatta az MTI-t tegnap az Országos Rendőr-főkapitányság. A rövid tudósításból kiderül, hogy az elmúlt héten Magyarország területén összesen 66 migránst tartóztattak föl, és kísér­tek vissza a rendőrök. A megelőző héten – május 7-tól 13-ig – ez a szám 88 volt. A horvát és román határszakaszon 13 migránst fogtak el az elmúlt héten az összesítés szerint. A zömük tehát továbbra is Szerbia felől érkezik Magyarországra. <<

Áder Csángóföldön
Először kereste fel magyar köztársasági elnök a moldvai csángó közösséget. Áder János a Bákó megyei Lészpedre látogatott pénteken, ahol a moldvai magyar oktatási program egyik új helyszínén csángó hagyományőrzők énekes, táncos, mesemondó műsorral fogadták. Az államfőt köszöntő Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke elmondta: a moldvai csángók négyszáz éve várják, hogy magyar király vagy államfő látogasson el közösségükbe. Ez most történt meg először. A közösségi vezető szerint ez a látogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a megcsappant számú csángómagyar közösség megmaradjon. <<

Medve támadt zarándokra
A pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkezett magyarországi zarándokot támadott meg egy medve a Hargita megyei Szent Anna-tónál. Mint kiderült, egy kétéves medve támadt rá egy nőre, aki a csoportjától kissé eltávolodva haladt, kezében szatyorral, amelyben élelem volt. A medve hátulról megharapta a nő combját. A sérült a helyszínen elsősegély-nyújtásban részesült, majd beszállították a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházba, ahol bevarrták a sebeit. Csíkszentmihály település polgármestere, Izsák-Székely Lóránt úgy tudja, a támadást követően a csoport többi tagja vonta magára a medve figyelmét, a nő ennek köszönhetően szabadult ki az állat karmai közül. A medve a többi turistát is megtámadta, de nekik sikerült idejében a buszhoz menekülniük, így nem volt több sérült. Borboly Csaba, a szomszédos megye önkormányzatának elnöke közölte: azonnal kérték a román környezetvédelmi minisztertől a medve kilövésének engedélyezését, az állat ugyanis már harmadszor támadott. Két korábbi áldozata nem szenvedett komolyabb sérülést – tette hozzá a megyei tanácselnök. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. május 22., 8:31
    ÉRTÉKELÉS: 17

    A Szent Anna tonal a kaoszt kell folszamolni ,nem a medveket kiloni.Uraim,ha a to es kornyeke termeszetvedelmi terulet,akkor mit keresnek a turistak idegenvezeto nelkul a to kornyeken?!Mit keres naluk az elelmiszeres batyu,hiszen a medvek ezert tamadnak rajuk?!Ezt sehol a vilagon nem csinaljak igy.Es ez a baleset ismet egy bizonyitek arra,hogy a medve nem veszelyes.Mert ha az volna akkor,Isten orizz,ez a cikkk nem megharapott turistarol szamolt volna be,hanem halottakrol.Rendet kell csinalni a Szent Anna tonal es szigoruan betartani a termeszetvedelmi teruletre vonatkozo nemzetkozi szabalyzatokat.Akkor majd elkerulhetok lesznek az ilyen es hasonlo balesetek!

  • User
    Dátum: 2018. május 22., 11:26
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Es miert nem irjak azt is bele a cikkbe ha mar irnak, hogy a no szelfit akart kesziteni az allattal kozelrol, es igy ijedt meg a medve. Mar idegesito ez a sok medves cikk a Hirmondo reszerol, a sok hazugsag es felre vezetes. A Szent Anna tonal a medve probelma az egyedul az ember hibaja, vadallatot nem szabad etetni kezbol, nem szabad kozelrol fotozni stb stb. Ha termeszetvedelmi terulet akkor az ember ne panaszkodjon azert ha vadallattal talalkozik!