Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Kié a föld?

A mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy két hónap múlva fogja tudni, hogy mennyi földet birtokolnak külföldiek Romániában. „Tudnunk kell, hogy kinek a birtokában van az ország földje” – mondta Petre Daea. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint a múlt esztendőben az agrárgazdaságok száma 3,422 millió volt, 5,7%-kal kevesebb, mint 2013-ban, és 11,3%-kal kevesebb, mint 2010-ben. A jogi személyiséggel nem rendelkező agrárgazdaságok száma 3,396 millió volt, 5,7%-kal kevesebb, mint 2013-ban, a jogi személyiséggel rendelkező agrárgazdaságok száma pedig 26 ezer volt, 6,4%-kal kevesebb, mint 2013-ban.

 

Kormánytagokat jelölnek

Ma 16 órától ülésezik a PSD országos végrehajtó bizottsága, hogy kijelölje a Viorica Dăncilă vezette új kormány tagjait. Az Agerpresnek nyilatkozó politikai források szerint a kormányzati struktúrán nem fognak változtatni. A Tudose-kabinet néhány minisztere – köztük Marcel Ciolacu volt miniszterelnök-helyettes, illetve Marius Nica, aki szintén bejelentette lemondását az európai alapok minisztériumának éléről – nem lesz tagja az új kabinetnek. A kisebbik kormánypárt, az ALDE ezúttal is megkapja a külügy-, a környezetvédelmi, az energiaügyi, illetve a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős minisztériumot. Liviu Dragnea PSD-elnök szerdai nyilatkozata értelmében rendkívüli ülésszakra hívják össze a parlamentet, hogy január 29-én szavazhasson a plénum a kabinet névsoráról és a kormányprogramról.

 

Szorgalmas ANAF

Az Országos Adóhivatal (ANAF) által 2017-ben begyűjtött összeg 7,8 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi bevételt – írja az Agerpres. „Az ANAF 2017-es bevételi terve 214,37 milliárd lej volt. A kincstár adatai szerint a megvalósított jövedelem 214,95 milliárd lej volt. Ez a legnagyobb begyűjtött összeg az ANAF 2003-as megalakulása óta. 2017-ben 15,50 milliárd lejjel (7,8%) nagyobb bevételt regisztráltak, mint 2016-ban” – mutat rá az ANAF közleménye. A hozzáadottérték-adóból (TVA) bevett összeg 68,08 milliárd lej volt, szemben a 2016-ban regisztrált 66,64 milliárd lejjel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük