Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Visszaélhetnek mértékkel

200 ezer euróban szabná meg több szociáldemokrata párti törvényhozó azt az összeghatárt, amely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Az erről szóló törvényjavaslatot december 18-án nyújtották be a parlamentbe. A tervezet azt is előírja, hogy a három évnél rövidebb időtartamú szabadságvesztést otthonában tölthetné le az elítélt. A képviselőház honlapján is megtalálható törvénytervezet értelmében csak abban az esetben minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés, és büntetnék egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel, ha az okozott kár meghaladja a 200 ezer eurót.

 

Pénz helyett vádemelés

Vádat emelt a DNA a Tel Drum részvénytársaság, valamint annak két képviselője, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádakkal szemben, írja az Agerpres. A vád hamis, illetve hiányos és pontatlan dokumentumok és nyilatkozatok bemutatása és rosszhiszemű felhasználása európai pénzalapok megszerzése céljából, különösen súlyos következményekkel. Ugyanabban az ügyben vád alá helyezték a WFA Impex gazdasági társaságot mint jogi személyt, valamint annak képviselőjét, Ion Floriant és a Tel Drum egy harmadik képviselőjét, Neda Floreát is, a fent említett bűncselekményben vállalt bűnrészesség miatt. A nyomozati anyag értelmében a Tel Drum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós program révén mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást.

 

Brassó az élen

Brassó szerepel az első helyen a hazai lakosság által leginkább kedvelt szilveszteri úti célok listáján – derül ki a Trivago weboldal által készített felmérésből. Bár a lista első három helyén hazai úti célok szerepelnek – Brassó, Predeál és Brassópojána –, sokan szilvesztereznek külföldön is: a top20-as listán 11 külföldi város található, köztük Bécs, Budapest, illetve Prága is. A hazai lakosság által kedvelt helyek közé tartozik még a bulgáriai Bansko (7. hely), Nagyszeben (8.), Párizs (9.) és Róma (10.), illetve Isztambul (19.) és Barcelona (20.) is, írja az Agerpres.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük