Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Szavazhatnak a póttagok

Az igazságügyi törvények módosításával foglalkozó parlamenti különbizottság oly módon változtatott tegnapi ülése alkalmával a működési szabályzatán, hogy a testület tagságát alkotó szenátorok és képviselők hiányában a póttagok szavazati jogot nyernek, így mindkét csoport állandó számú szavazóval dolgozhat. A póttagok csak abban az esetben kapnak szavazati jogot, ha a rendes tagok hiányoznak. A döntést a két kamara házbizottsága elé terjeszti a különbizottság.

 

Ötből négyet zaklatnak

A Romániában élő 18 évnél fiatalabbak közül öt kiskorúból négy nyilatkozott úgy, hogy idén ősszel zaklatásnak volt kitéve az online környezetben. Az interneten többnyire az alany kinézetére, alakjára, ruházatára vonatkozó sértések, vagy zaklatásnak minősülő megjegyzések jellemzőek inkább – ez áll a Bitdefender kibernetikai biztonsági szakembereinek tanulmányában, amelyet ma hoztak nyilvánosságra. A dokumentum szerint a fiatalokat a hobbijuk, a napi teendőik, a családjuk anyagi helyzete, a tanulmányi eredményeik, valamint a szexuális irányultságuk miatt zaklatják. A zaklatottak fenyegető üzeneteket kapnak személyes oldalukon, fényképeikhez negatív töltetű hozzászólások érkeznek, vagy gyakori az internetes személyazonosság-lopás jelensége is. A tanulmányt idén szeptember és október hónapok alatt készítették, egy 800 fős minta felhasználásával.

 

Araszol a bankkártya

A Román Nemzeti Bank adatai szerint 30 százalékkal növekedett a bankkártyás kifizetések mértéke, tavalyhoz képest. Az idei év első 9 hónapjában 44,6 milliárd lej értékben történtek kifizetések bankkártyával. A készpénzfelvétel azonban még mindig vezet, idén 13 százalékos növekedést regisztráltak és országos szinten háromszor többen fizetnek még mindig készpénzzel, mint bankkártyával. Gazdasági szakemberek rohamos növekedésre számítanak a kártyával történő fizetés terén. Idén 9 hónap alatt 38 ezerrel, így 191 ezerre nőtt a kártyaleolvasók száma országos szinten. A leolvasók többsége még mindig városi környezetben található.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük