Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Módosuló nyugdíjtörvény

Tegnap a képviselőház 267 támogató szavazattal elfogadta a 2010/263-as nyugdíjtörvényt módosító tervezetet, amely többek között előírja, hogy a rokkantsági nyugdíj halmozható a szabadfoglalkozásból származó jövedelemmel. Az ügyben a képviselőház volt a döntő ház, a szenátus hallgatólagosan rábólintott a törvénytervezetre.

 

764 millió Patriotra

Ma elfogadja a kormány azt a törvénytervezetet, amely értelmében Patriot légvédelmi rakétarendszert vásárol az állam. A tervezetet két héten belül mutatják be a parlamentben – jelentette ki tegnap Mihai Fifor védelmi miniszter az Europa FM rádiónak adott interjúban. A védelmi tárca vezetője úgy nyilatkozott: év végéig aláírják az első Patriot légvédelmi rakétarendszer vásárlására vonatkozó szerződést. „Igen, év végéig elköltünk 764 millió dollárt az első Patriot légvédelmi rakétarendszerre” – mondta. A hadsereg felszerelését célzó nyolc vállalás közül ebben az évben kettőt teljesít a kormány. Egyik az első Patriot rendszer beszerzése, a másik az együttműködési szerződés megkötése a General Dynamics vállalattal, páncélozott csapatszállító járművek gyártása céljából.

 

Lesz oltóanyag-termelés

Másfél év alatt újraindíthatják a Cantacuzino Intézetet, amely nemrég került át a védelmi tárca hatáskörébe – mondta Mihai Fifor védelmi miniszter. Fifor becslése szerint másfél évre van szükség ahhoz, hogy átgondolják az intézmény új szerkezeti felépítését, szakembereket, kutatókat alkalmazzanak, és újraindítsák az oltóanyag-termelést. Az intézet decemberig katonai létesítménnyé válik, lévén, hogy a védelmi minisztérium alárendeltségébe került. A tárcavezető szerint az intézet jelenlegi helye nem megfelelő, ezért zöldmezős beruházással Băneasa környékén új termelőcsarnokot szeretne építtetni, ahol a vakcinagyártás történjen. „Nem tartom elfogadhatónak, hogy Bukarest kellős közepén gyártsunk oltóanyagokat” – érvelt a miniszter. A Cantacuzino Intézet más nevet fog kapni abban a pillanatban, hogy aláírják az átadási-átvételi megállapodást és katonai-orvosi létesítménnyé válik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük