Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Elutasított törvénymódosítások

Elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közgyűlése a Tudorel Toader miniszter által az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosítására tett javaslatok többségét. A közgyűlés résztvevői szavazatukkal megerősítették, hogy a tervezett módosítások jelenlegi formájukban az ügyészek tevékenységére való nyomásgyakorlásnak tekinthetők. Az ügyészek egyöntetűen elutasítják azt a javaslatot, amely szerint az Igazságszolgáltatási Felügyelet átkerülne az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe, ez ugyanis szerintük sértené az ügyészek és bírák függetlenségét. Elvetették ugyanakkor a bírák és ügyészek felelősségre vonásával kapcsolatban tervezett módosításokat is. Nagy többséggel elutasították a DNA-ügyészek az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásával kapcsolatos javaslatokat, valamint az előléptetési feltételek terén tervezett módosításokat is. Egyetért viszont a DNA azzal a módosítással, amelynek értelmében négy évre nő az ügyészségek vezetőinak mandátuma, és azt a javaslatot is jóváhagyták, miszerint a nyugdíjba vonult ügyészek és bírák nem kérhetik újraalkalmazásukat.

Feljelentés Becali ellen

Zsarolás miatt feljelentést tett a legfőbb ügyészségen George Becali ellen az Országos Börtönigazgatóság. Korábban az Országos Börtönigazgatóság Szakszervezeteinek Szövetsége kérte az üzletember feltételes szabadlábra helyezésének visszavonását, miután egy augusztusi televíziós műsorban nyilvánosan is elismerte, hogy több ízben is megfenyegette a jilavai fegyház igazgatóját, amiért utóbbi nem engedélyezte börtönbüntetését töltő unokatestvére, Victor Becali eltávozását. George Becalit 2013-ban három és fél év, illetve hat hónap szabadságvesztésre ítélték két ügyben. 2015. április 3-án feltételes szabadlábra helyezték a konstancai törvényszék jogerős döntése nyomán.

Rongálnak a juhpásztorok

Megrongálták a juhpásztorok egy menedékházat a Fogarasi-havasokban – adja hírül a nuksorai hegyimentő-szolgálat. A Salvamont illetékesei szerint a juhpásztorok akollá változtatták a Kisablak menedékházat, bent ölték le a juhokat, és az ajtót is széttörték. „Veszély esetén a turisták nem tudnak meghúzódni itt” – mutatnak rá a hegyimentők. A 20 férőhelyes Kisablak menedékház 2.200 méteres magasságban található a Fogarasi-havasokban, 2010-ben épült.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük