Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Meghalt egy turista

Életét vesztette egy turista a Bucsecs-hegységben, miután 300 méteres szakadékba zuhant a Caraiman menedékház közeléből. A hatóságokat 14 óra 45 perckor riasztották a 112-es egységes segélyhívószámon. A betelefonálók sikoltást hallottak, és egy hátizsákot találtak a szurdok szélén. A csendőrség és a hegyimentők Buștenibe viszik a holttestet.

Nem enged a MOGYE

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, Leonard Azamfirei azt kérte kedden a politikusoktól, hogy a felsőoktatási intézmény ne váljon ismét politikai alku tárgyává, ellenkező esetben „erős védekező reakcióra” számíthatnak. „Túl hamar feledésbe merült mindaz, ami 2012-ben történt, és az akkori kormánynak bizalmatlansági indítvány révén való megbuktatásához vezetett. Ahogyan akkor is megtettük, felhívjuk a politikai döntéshozók figyelmét, hogy áthágnak két alkotmányos előírást: az egyetemek autonómiájára vonatkozó kitételt, illetve azt, amely szerint a politikum nem avatkozhat be az akadémiai életbe” – írja az egyetem közleménye. A MOGYE rektora állásfoglalásával a szociáldemokraták és az RMDSZ közötti megállapodásokra reagált. Ezek értelmében – többek között – négy módosítást eszközöltek volna az oktatási törvényen, az egyik egy önálló magyar kar létrehozására vonatkozott a MOGYE keretében. Az egyezség tegnap zátonyra futott.

Júniusi nyugtalottó

Kisorsolták a júniusi nyugtalottó-nyereményre regisztrálható kasszaszalagok értékét. Eszerint a május 30-án kibocsátott, 59 lejes kasszabonnal lehet nyerni. A nyereményalap egymillió lej, amit legtöbb száz nyertes között osztanak szét, ám ha ennél többen jelentkeznek, újabb sorsolást tartanak a jelentkezők között. A nyereményért harminc napon belül kell jelentkezni az adóhatóság területi kirendeltségeinél.

Bűnvádi eljárás

Bűnvádi eljárást indított a DNA a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) volt elnöke, Mircea Sandu és felesége ellen. Megvesztegetés elfogadásával, pénzmosással, illetve ebben való bűnrészességgel gyanúsítják őket. A DNA keddi közleménye szerint 2009. október 2-án Mircea Sandu a FRF elnökeként 724.000 lej kenőpénzt fogadott el egy ügyvédi irodától felesége, Elisabeta Sandu közvetítésével.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük