Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Leégett a tető

Szerdára virradóra leégett a brassó-pojánai Ciucaş szálloda tetőzete. Kilenc tűzoltóautót vezényeltek a helyszínre, az oltási munkálatok hat órán át tartottak. A hotel évek óta felújítás alatt áll, így senki nem tartózkodott bent, amikor felcsaptak a lángok. A katasztrófavédelem és a Brassó megyei rendőr-főkapitányság nyomozást indított a tűz okainak felderítésére.

 

Megvont támogatás

Sorin Grindeanu kormányfő politikai támogatásának megvonásáról döntött a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – jelentette be tegnap a formáció elnöke, Călin Popescu-Tăriceanu. Az ALDE miniszterei felkészültek, hogy benyújtsák lemondásukat – tette hozzá a pártelnök.

 

Megújul a Kultúrpalota

Restaurálják a marosvásárhelyi Kultúrpalota, a magyar szecesszió egyik emblematikus épületének külsejét, homlokzati díszítőelemeit, belül pedig felújítják a Maros Megyei Könyvtár lépcsőházát, a tükörtermet és a hangversenyterem orgonáját is. A munkálatok végeztével a Kultúrpalota ismét eredeti szépségében tündököl majd, és a projekt részét képező digitalizálás révén virtuálisan is látogathatóvá válik. A felújítás mintegy 6,5 millió lejbe kerül, ebből mintegy hatmillió lej az Európai Unió által biztosított, vissza nem térítendő hitel. A munkálatokat 2021 második feléig kell befejezni.

 

Johannis, segíts!

Kérje a Parlamenttől az egységes bértörvény újraelemzését – írja Klaus Johannis államfőhöz küldött levelében a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége. Az érdekvédelem szerint a tanügyi alkalmazottak a bértábla alján vannak, és a bérnövelést nem alkalmazzák idén júliustól, mint ahogyan az a kormányprogramban szerepel. Közben ugyancsak ma a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség, az Országos Szülői Szövetség, az Országos Diáktanács és a Konstancai Diákszövetség sürgős találkozót kért az államfőtől és a miniszterelnöktől a tanügyi rendszer gondjainak megvitatására, fenntartható és felelős megoldások azonosítására.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük