Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Nőnek a bérek

Minden közalkalmazott bére 25%-kal nő 2018. január elsejétől – erről állapodott meg kedden Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter a pénzügyi tárca vezetőjével. Március 1-jétől újabb, 20%-os fizetésemelésben részesülnek a tanügyben dolgozók, és ugyanettől a dátumtól az orvosok és asszisztensek megkapják a 2022-ig előirányzott teljes béremelést. A tervezetet – döntéshozó fórumként – ma kell elfogadnia az alsóház plénumának.

Áramütött orvhalász

Őrizetbe vett a rendőrség két Beszterce-Naszód megyei fiatalt, miután hétfőn orvhalászaton vettek részt, amelynek során 21 éves társukat áramütés érte, és életét vesztette. A fiatal két falubéli társával egy patakban kísérelt meg illegálisan halászni, egy otthoni készítésű szerkezettel próbáltak áramot vezetni a vízbe, azonban a kábel egy részéről hiányzott a szigetelés, a férfit így halálos áramütés érte.

Burgonyavész jöhet

Burgonyavész ütheti fel a fejét az ültetvényeken, ezért Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője arra figyelmezteti a termesztőket, hogy ideje elkezdeni a megelőző kezeléseket. Az igazgató szerint az időjárás (reggeli köd, napközben magas hőmérséklet) kedvez a burgonyavész megjelenésének. Török figyelmeztette a gazdákat, hogy időszerű elkezdeni a megelőző kezelést mind a burgonyavész (ragya), mind a Colorado-bogarak ellen. Hargita megyében 8.250 hektárt ültettek be idén burgonyával. A mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint az ültetvények szépen fejlődtek, a következő időszakban azonban károkat okozhat bennük a csapadékhiány.

Elismerés Johannisnak

A NATO és az Európai Unió tagállamaként Románia a transzatlanti kapcsolatok fontos hajtóműve – jelentette ki Klaus Johannis államfő kedden, az Amerikai Zsidó Bizottság fórumán, amelyen a szervezet legrangosabb elismerését, a ‘Light Unto the Nations’ kitüntetést vette át. Az Amerikai Egyesült Államokban látogatást tevő államelnök kifejtette, Európának jelenleg olyan precedens nélküli válsággal kell megküzdenie – a szélsőségességgel, a nacionalizmussal, a populizmussal, az idegengyűlölettel, a rasszizmussal, az antiszemitizmussal, a diszkriminációval –, amely a demokratikus társadalmakat sodorja veszélybe. Június 9-én az USA elnöke, Donald Trump fogadja hivatalában az államfőt. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük