Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Elejtették a vadászt

Saját nagybátyja lőtt meg véletlenül egy 29 éves fiatalembert egy vasárnap reggeli, törvényesen szervezett vadászaton az Arad megyei Keszend közelében. A vadászaton öten vettek részt, és egy 49 éves férfi véletlenül rálőtt 29 éves unokaöccsére. A fiatalember hastájékon sérült meg. Nem vesztette el az eszméletét, de erősen vérzett, és mivel a vadászterület megközelíthetetlen volt a mentősök számára, társai karjukban vitték néhány kilométeren keresztül, míg át tudták adni a mentősöknek. A férfit a temesvári sürgősségi kórházban műtötték meg, 49 éves nagybátyja ellen bűnvádi kivizsgálás indult gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Anyanyelven a kórházakban

Kihirdette pénteken Klaus Johannis államfő az egészségügyi reformról szóló, 2006/95-ös, illetve a szociális ellátást szabályozó, 2011/292-es törvényt kiegészítő jogszabályt, amely a kisebbségek anyanyelvét ismerő személyzet alkalmazására kötelezi a kórházakat. A törvény értelmében az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek a kisebbségek nyelvén is beszélő személyzetet alkalmazni azokon a településeken, amelyekben az illető kisebbség számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A jogszabályt április 11-én fogadta el a képviselőház. A PNL, az USR és a PMP megtámadta a törvényt azt alkotmánybíróságon, arra hivatkozva, hogy az „akadályozná az érintett intézmények tevékenységét, ugyanakkor többletköltséget róna a helyi hatóságokra a finanszírozási forrás megjelölése nélkül”, illetve hogy olyan előírásokat tartalmaz, amelyek áthágják a törvény előtti egyenlőség és diszkriminációmentesség elvét. Az alkotmánybíróság elutasította a három alakulat által benyújtott kifogást.

LGBT-demonstráció

Több százan vonultak fel a bukaresti Kiseleff parkban a Sokféleség menetén, az LGBT (homoszexuálisokat, biszexuálisokat és transzneműeket tömörítő) közösség jogainak védelmében szervezett demonstráción szombaton. Florin Buhuceanu, a szervező ACCEPT elnöke úgy nyilatkozott: a Diverzitás menete már 13. kiadásához érkezett, immár hagyományosnak nevezhető. Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm rövid időre szintén megjelent a tüntetők között a Diadalívnél.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük