Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Fellendítené a turizmust

Mircea Dobre tárcavezető egy konferencián mondta el, hogy tervben van egy új jogszabály kidolgozása és közvitára bocsátása. A miniszter kiemelte, hogy az új jogszabály legfőbb célja az lesz, hogy a turizmus nagymértékben hozzájáruljon az ország GDP-hez. Az eddigi 1,5 százalékos hozzájárulást duplájára, legalább 3 százalékra lehet növelni. Jelenleg egy 14 évvel ezelőtti törvény alapján működik a turizmus és senki nem tett semmit, hogy ez a terület jövedelmező legyen az ország számára is. Egy nehezen alkalmazható és fontos területről van szó, emiatt szükséges, hogy mihamarabb kidolgozzák és nyilvánossá tegyék a törvénytervezetet – véli a turisztikai miniszter.

 

Gondot okoz az időjárás

Utakat és vasutakat torlaszoltak el a viharos szélben kidőlt fák tegnap az egész országban. Egy kidőlt fa az ország legforgalmasabb vasútvonalán, a Brassó és Bukarest közötti szakaszon bénította meg a közlekedést kora délután, Predeal térségében, ahol óránként több mint hatvan kilométeres sebességgel fújt a szél. A Barcarozsnyó és Brassópojána közötti országutat is lezárták, miután az erős szél két fenyőt döntött az úttestre. A Hunyad megyei Petrozsény és Piski közötti szakaszon is szünetelt a vasúti közlekedés, miután a szélvihar egy kiszáradt fát döntött a vasúti pályára. A Gorj megyei Ranca üdülőtelep térségében tíz centiméteres hóréteg hullott, és emiatt – bár folyamatosan tisztították – a térséget átszelő 67C országúton akadozott a közlekedés.

 

Jégeső-elhárítás kipipálva

Április 15-től működőképes a jégeső-elhárítási rendszer – jelentette be a mezőgazdasági minisztérium. A minisztérium közleménye szerint 34 indítási ponttal félmillió hektár területnek biztosítanak védelmet, ez 78 százalékkal több, mint a tavaly. Petre Daea tárcavezető elmondta: a programot februárban kezdték bővíteni és év végéig 3 vezérlőből és 60 indítási pontból fog állni a rendszer. Jövő év végére 835.000 hektárra szeretnék bővíteni a védett területet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük